Szenzációs botanikai felfedezés a Homokhátságban

A frissen felfedezett területet a becslések szerint 100 ezer tő kosbor borítja.
Kapcsolódó cikkek

A botanikusok legnagyobb meglepetésére, eddig ismeretlen és elképzelhetetlen mennyiségű agárkosbor állományt fedeztek fel helyi természetvédők a Szegedtől északnyugatra fekvő nagyközség, Zsombó határában a Nagy Barán.

A részben a helyi önkormányzat tulajdonában levő, egykor szikes tó medrében kialakult szép, természetközeli szikes puszta tavaszi bejárása során, a helyben lakó Kármán Kolos tájépítész édesapjával, az ismert természetfotóssal talált rá a virágokra a gyepes terület délkeleti részén.

Kármán Kolos

A terület egy rendezési tervmódosítás kapcsán keltette fel a figyelmünket. Mint helyi lakosok felajánlottuk segítségünket a helyi polgármesternek, hogy kiderüljön van-e egyáltalán itt védendő érték, hiszen a KNPI adatbázisa a területről adathiányos volt. A tavaszi bejárások eredményeként ekkor fedeztük fel a döbbenetes agárkosbor mezőt, amiről azonnal tájékoztattuk a területileg illetékes Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságát

– mondta el a Sokszínű vidéknak Kármán Balázs természetfotós, a Magyar Természetfotósok Szövetségének tagja.

A terület nagyobb részét a szakemberek bejárták, de a kezdetben kétkedve fogadott példányszámot a terepi szemle igazolta. Megdöbbentő botanikai adat a becsült százezres tőszám, ami térségi szinten egyedülálló. Az elmúlt évtizedekben nem volt példa a Dél-Alföldön ilyen páratlan és jelentős egyedszámú kosbor állomány felfedezésére.

A gyepterület a Pannon szikes sztyeppek és mocsarak Natura 2000 élőhely típusnak felel meg, megtalálható még a területen a védett homoki árvalányhaj, homoki imola, sokvirágú habszegfű és kisfészkű aszat is.

Dr. Nagy Edit/naturArt

A  lokálpatrióta természetvédő Kármán Kolos és a Magyar Természetfotósok Szövetsége (naturArt) azóta a település önkormányzatánál is kezdeményezte a helyi védettség azonnali kihirdetését, mert ez a tájképileg is páratlan szikes puszta már most mágnesként vonzza a természetkedvelő érdeklődőket és a professzionális természetfotósokat is.

A Magyar Természetfotósok Szövetsége pártfogásba vette a területet és a fotósai lelkes krónikásai ennek a megbúvó természeti csodának. A terület botanikailag mindmáig feltáratlan, így további ritka, védett növényfajok előkerülése jósolható.

A Nagy Barán eddig előkerült kosborok (mérsékelt övi orchideák):

A területen becsült virágzó példányok összesített eszmei értéke már jóval meghaladja 10 milliárd forintot. Ez jelentősen emeli a település rangját, nemzetközi mércével is egyedülálló természeti értéke  új ökoturisztikai célpontként ajánlható a térség látogatói számára.

Dr. Molnár Gyula

A terület jelenleg még  szabadon látogatható, betartva természetvédelmi előírásokat, elkerülve a taposást és a tiprást.

Gépjárművel a gyepre hajtani tilos és nem is ajánlott, mert a nedves, süppedékes talaj jelenleg járhatatlan.

Kapcsolódó
Csokorba gyűjtött 10 vadvirág – Te melyiket választanád?
A hazánkban fellelhető vadvirágok önmagukban is szépek, együtt pedig a csodaszép kategóriába tartoznak.