Megújul a Kőszegi-hegység ikonikus szállója

Zarándékszállásként is működhet majd az egykori KISZ-tábor.
Kapcsolódó cikkek

Egymilliárd forintos kormányzati támogatással megkezdődött a velemi Avar Szálló felújítása. Az épületet kormánydöntéssel a katolikus egyház, a Szombathelyi Egyházmegye tulajdonába adták, írta az MTI.

Kapcsolódó
Erdő sűrűjében bújik meg az év turistaháza
A turistaház egyben erdei iskolai bázishelyként is működik.

A szálló az 1960-as évek második felében épült KISZ-tábornak, főépületét 1986-ban korszerűsítették. 2001-től teljesen elhagyatottan áll és a valaha szebb napokat látott épület, mely évtizedekkel ezelőtt fiatalok ezreinek pihenését szolgálta.

Az épületegyüttes a felújítás után ifjúsági szállásként, zarándokszállásként, lelkigyakorlatos házként, a környéke pedig táborozóhelyként működhet, valamint egyéb turisztikai lehetőségeket is nyújthat.

MTI/Varga György

A korábban szebb napokat megélt, jelenleg üresen álló, a térség ikonikus épületének számító Avar Szálló megújulva segítheti a Kőszegi-hegység természeti értékeinek bemutatását, a felújítás pedig munkát adhat az építőiparban tevékenykedő helyi vállalkozók, mesteremberek számára.

A felújítás a tervek szerint két ütemben zajlik és várhatóan 2023 nyaráig tart, a befejezéséhez – ha szükséges – újabb támogatás is érkezhet.

Kapcsolódó
Felújítják Salgótarján ikonikus turistaházát
A Dornyay turistaházat alaposan kikezdte az idő vasfoga.