Virágzó vidékünk

Megszépül a Hortobágy ikonikus hídja

MTVA/Molnár-Bernáth László
MTVA/Molnár-Bernáth László
A Kilenclyukú híd Európa leghosszabb kőhídja.

Idén 188 éves a puszta szimbóluma és a kor látszik is rajta. Az ország leghosszabb kőhídja – 167,3 méter hosszú – a következő hetekben megszépül, az esztétikai felújítás miatt viszont az arra haladók lassabb közlekedésre számíthatnak, írta a Dehir.

Kapcsolódó
Bekerült Európa 20 legszebb úti célja közé a Hortobágy
Olyan területekkel osztozik a rangsorban, mint a Loire-völgye, a Bohinji-tó, a Susak-sziget vagy a Bajor-erdő Nemzeti Park.

A hortobágyi Kilenclyukú híd Európa leghosszabb kőhídja. 1825-ben Debrecen városa engedélyezte, hogy a meglévő fahidat kőhídra cseréljék. Povolny Ferenc tervei alapján készítették el, 1832-ben pedig át is adták.

A cél a híd esztétikai javítása: felújítják mindkét hídpálya mellvédfalait és a külső vakolatot is, a köztes és hiányzó részeket pedig kitöltik. Bízunk benne, hogy ha az idő kegyes hozzánk, az idei évben befejeződik a híd esztétikai felújítása

– mondta a portálnak Jakab Ádám, Hortobágy polgármestere.

A mostani felújítás az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásából valósul meg, amelyet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. végez.

Kapcsolódó
Bámulatos fotók a puszta őszi ünnepéről
Ennyien még soha nem voltak a Dömötör-napi behajtási ünnepen a Hortobágyon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik