Virágzó vidékünk

Új szafari autóval tekinthető meg a Hortobágy vad arca

hnpi
hnpi
A látogatók testközelből figyelhetik meg a vadlovakat és a rekonstruált őstulkokat.

Eddig is különleges élményben részesülhettek azok, akik a Hortobágyi Nemzeti Park területén található Hortobágyi Vadaspark szafari programján vettek részt, azonban most egy új szafari autóval bővült a szolgáltatás. A fejlesztés összesen 15 millió forintból valósult meg, amelyből 12 millió forintot a magyar kormány, a fennmaradó 3 millió forintot pedig a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) biztosított.

Kapcsolódó

A szafariról legtöbbeknek Afrika szavannái jutnak eszébe, pedig ennél sokkal közelebb, a Hortobágy szikes pusztáin is hasonló élményben lehet részünk. A civilizáció térhódítása előtt a Hortobágy területén nagy létszámban éltek legelő patások, mint az őstulok vagy a vadlovak. E nagyvadak leszármazottait tekinthetik meg testközelből azok, akik rész vesznek a Hortobágyi Vadaspark szafari programján.

Az érdeklődőket egy kisebb időutazás várja, amely során megismerkedhetnek a területre jellemző élőhely-típusokkal, valamint azok állat- és növényvilágával.

A körülbelül 25-30 perces túra egy nyitott szafari terepjáróval történik, a Vadaspark gyalogos zónáján kívül eső, úgynevezett Nagylegelő bejárásával, szakvezető kíséretében. A program során a vendégek részletes tájékoztatásban részesülnek a különböző élőhelyekről és a hozzájuk kapcsolódó fajokról. A látogatóknak lehetőség van természetfotózásra is.

hnpi

A vadaspark olyan természetközeli programokat kínál, ahol valamennyi generáció megtalálhatja a számára hasznos és értékes időtöltési lehetőséget. Az új szafari autó pedig amellett, hogy egyedi élményt nyújt, növeli a látogatók komfortérzetét is

– mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az átadón.

A nemzeti park szafari programja eddig egy több mint 20 éves speciálissá átalakított Land Rover terepjáróval történt, amely 8 utas szállítására volt alkalmas. Az autó jelentős futásteljesítménye miatt és annak – immár – korszerűtlen dízelmotora – a jármű korából adódóan – gyakran meghibásodott, javítása idején a szolgáltatás esetenként hetekig szünetelt.

A fejlesztéssel a vendégek elégedettségének növelése volt a célunk

– mondta dr. Kovács Zita, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója.

A Toyota Hilux Single Cab típusú gépjármű átalakítása során eltávolították annak platóját, hogy egy speciális bukórendszerből álló felépítmény kerülhessen rá. Az így kialakított utastérbe a látogatók maximális biztonsága érdekében 7 db speciális biztonsági sportülést rögzítettek, 4 pontos biztonsági övvel. A vendégtér az eső- és fényvédelem érdekében ponyvaborítást is kapott.

hnpi

A szakvezetést audio hangrendszer segíti vezeték nélküli mikrofonokkal és hangszórókkal, így arra is van lehetőség, hogy az utasok kérdéseket tegyenek fel. Az új autó benzinüzemű, így az sokkal alkalmasabb a terepviszonyokhoz és a tervezett igénybevételez. A HNPI távlati tervei között szerepel a szafari program kapacitásbővítése egy tisztán elektromos, hasonlóan átalakított szafari busz beszerzésével.

A szafari program időjárás- és talajviszony-függő, a résztvevők maximális létszáma 7 fő.

Jelentkezni a Vadaspark ajándékboltjában van lehetőség, nagyobb csoportoknak – 15 fő felett – pedig előzetesen telefonon (+36 30 383 1612) vagy e-mailben (hnp@hnp.hu).

A Hortobágy-Malomházán található Vadasparkban a szafari program mellett a puszta ősi élővilágát bemutató kiállítás, ajándékbolt és büfé, valamint az egyedi játékelemeket is tartalmazó játszótér várja a látogatókat.

A kifutók kialakítása kiváló lehetőséget nyújt az állatok fotózására. A Vadaspark egész évben nyitva tart, azonban csak szervezett formában látogatható, a Kilenclyukú híd lábánál található Pásztormúzeumtól induló járatokkal. Csoportok számára illetve szezonon kívüli egyéni látogatáshoz is előzetes bejelentkezés szükséges.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik