Új kilátó épül Sopronban

Balesetveszélyessé vált a Kecskehegyi-kilátó, ezért újat húznak fel helyette.
Kapcsolódó cikkek

Balesetveszélyessé vált a Tómalom-fürdő szomszédságában található Kecskehegyi-kilátó, így a szakemberek biztonsági okokból az elbontása mellett döntöttek és egy újat építenek a helyére, írja a Kisalföld.

A kilátót még 2018-ban kerítették el, miután a fenntartó Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. bejárás során megállapította, hogy az építmény lépcsői, tartóoszlopai elkorhadtak. A szakértők felmérése során kiderült, hogy több tartóoszlopot, a lépcsőzetet, szerkezeti elemet cserélni kell a biztonságos használathoz.

Akkor gondolkoztak egy esetleges felújításon is, de végül egy teljesen új kilátó felépítése mellett döntöttek, ami a közelmúltban vette kezdetét.

Az új magaslati kilátó négy tartóoszlopon álló faszerkezet lesz, melyre 56 lépcsőn lehet feljutni. A sátortetős építmény magassága 13,80 méter, a kilátószint pedig 11,20 méteren lesz.

A Kecske-hegyi kilátó elődje egyébként még 1905-ben készült el, majd a második világháború alatt összedőlt. A Tanulmányi Állami Erdőgazdaság 1971–72-ben kilátóépítési programba kezdett, melynek első állomásaként épült meg a Fertőrákos határában álló faszerkezetű létesítmény Rosenstingel Antal tervei alapján.

Kapcsolódó
Bámulatos panorámát kínál a Balaton-felvidék legújabb kilátója
A kilátó mellett egy játszótér és sövénylabirintus, valamint pihenőpadok várják a turistákat.