Több tízezernyi virág díszíti idén tavasszal is Pécs utcáit. A hagymás növények már kibújtak, pár hét múlva már a rózsák is virágozni fognak, amelyhez júniusban az egynyáriak is csatlakoznak.
Ahogy megérkezik a tavasz, úgy szaporodnak meg a zöldterületi munkák is Pécsen. A Biokom szakemberei azon dolgoznak, hogy a várost idén is díszbe öltöztessék a több tízezernyi virágzó növénnyel. A munkálatok már tavaly ősszel elkezdődtek.
22 ezer vásárolt és 26 ezer saját kezelésű nárciszt, tulipánt és egyéb hagymás évelőt, valamint 24 ezer kétnyári palántát ültettek el a város területén lévő virágágyakba, edényekbe. A belváros minden virágágyát, Kertváros, Uránváros, és Budai városrész kiemelt helyszíneit, mintegy 2400 négyzetméternyi területen.
– mondta el Bozsits Boldizsár, a Biokom NKft. zöldterület fenntartási vezetője.
Egynyári dísznövényekből tavasszal csaknem 30 ezer palántát fognak elültetni szerte a városban, valamint 2000 évelő növénnyel is gazdagodik Pécs. Utóbbiakat a díszfüvekkel vegyesen a nagy forgalmú és kiterjedésű zöldterületekre helyezik el. A több mint 220 dézsás növényt is felkészítették az április közepén várható kiszállításra.
A városban 1600 négyzetméternyi felületen találhatók rózsaágyások, ezekkel is foglalkoznak a szakemberek. akik már meg is kezdték a metszésüket. A több mint 5600 négyzetméteren elterülő évelőágyakban is van teendő bőven.
A munka valószínű, hogy meghozza a gyümölcsét, és hamarosan egy többezer szám virító, virágokban gazdag város utcáin sétálhatnak, Pécsen.
![Berobbant a tavasz Pécsen: több ezernyi virág díszíti a város utcáit 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2022/04/277808379_5645526735462013_4939893781565619928_n-850x638-1.jpg)
![Berobbant a tavasz Pécsen: több ezernyi virág díszíti a város utcáit 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2022/04/szechenyi-ter-850x638-1-e1649675737166.jpg)
![Berobbant a tavasz Pécsen: több ezernyi virág díszíti a város utcáit 3](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2022/04/dzsami-1024x768-1.jpg)
![Berobbant a tavasz Pécsen: több ezernyi virág díszíti a város utcáit 4](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2022/04/varoshaza-850x1133-1.jpg)
![Berobbant a tavasz Pécsen: több ezernyi virág díszíti a város utcáit 5](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2022/04/277766778_1892168677786930_7684711012564379138_n.jpg)
![Berobbant a tavasz Pécsen: több ezernyi virág díszíti a város utcáit 6](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2022/04/emilia-huck-kismandorne.jpg)
![](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2022/04/krausz7.jpg)