A nemrég új telephelyre költözött Hachiko Állatvédő Egyesület érezte úgy, hogy lépnie kell az öreg kutyusok érdekében– írja a bama.hu.
Az öreg kutyákból szökőévente sem fogadnak tőlünk örökbe
– mesélte a hírportálnak Pintérné Tavali Irén, aki férjével Pintér Lászlóval közösen vezeti a mecsekszabolcsi menhelyet.
A helyzetre jó példa nemrég megmentett kutyájuk, Gazember története, aki az új idős otthon első lakója lehet. A négylábút egy csődbe ment cég pécsi telephelyén hagyták hátra étel, ital nélkül a dolgozók. Őt a házaspár vette magához, megfésülték, megetették.
Az egyesület már telket is kiszemelt az otthon számára, amin egy felújításra szoruló ház is áll, szintén felújítandó kerítéssel.
A telket a lányom és a vejem vette, a kerítésanyagot már megvásároltuk és egy pécsi cég vállalta, hogy lecseréli az összes nyílászárót az épületen.
– meséli a hírportálnak Pintérné.
Munkás vagy támogató kéz egyaránt jól jön
Az egyesület pályázati forrásai, támogatásai a fő menhely felújítására és működtetése elegek, a kutyusok öregotthonának létrehozásában várják a segítő szándékúakat.
Az állatvédő házaspárnak a leendő öregotthon tetejének felújításában és a kémény újraépítésében jól jön bárminemű segítség, elérhetőségeiket, számlaszámukat pedig közösségi oldalukon találják a jószándékúak
– írta a portál.