Virágzó vidékünk

Brutális viharfelhőket fotóztak az Alföldön

Szabi, a Ruzsán élő természetfotós igazi viharvadászként éli mindennapjait, ha érkezik egy a környékre, már pattan is az autóba, hogy lencsevégre kapja a félelmetes, lenyűgöző és egyszerre gyönyörű sötétkék és fekete felhőrengeteget.

Vasárnap este fél hét tájékán Ruzsa és Zákányszék között érte be azt az égi rengeteget, ami szó szerint eltakart minden fényt.

A fotóját egy szegedi közösségi oldalon is közzétette, és egy hozzászóló azt írta, hogy kicsit túl van húzva a filter a fotón, elsőre nem is hitte el, hogy ez bizony a természet szűrője.

Direkt a kövesúton készítettem először fotót, utána mentem be a búzamezőre ahol még több képet sikerült lőnöm. Ahogy elhaladt a fejem felett a legszéle is, úgy világosodott a távolodó felhőzet, és akkor érdekes, úgynevezett mammatus felhők is létrejöttek.

– mesélt élményéről a Sokszínű Vidéknek a fotós, aki elmondása szerint imádja a viharokat, felhőket és a villámokat, mert mind más és más, és olyan különlegessé varázsolják a tájat.

Ez a szenvedélyem és a hobbim, hogy a természet égi csodáit örökítem meg, egyszerűen csak azért, mert annyira jó bennük gyönyörködni

– tette hozzá Szabi.

Mi pedig csak ámulunk és bámulunk, hogy a természet minden pillanatában meg tud bennünket lepni szépségével.

Kapcsolódó
Gyönyörű képek a balatoni viharfelhőkről
A Balaton és a vihar nemcsak félelmetes páros lehet, hanem egy igazi szépség is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.