Készenlétbe helyezték a jégeső elleni “ágyúkat”

Az ország 986 pontjáról küldik fel az ezüst-jodidot a felhőkbe.
Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) beüzemelte az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) – írta a Bama.

A 219 automata és 767 manuális talajgenerátorból álló rendszerben ezüst-jodid tartalmú hatóanyagot égetnek el, ami feláramlással a felhőkbe jut, ott csökkentve a kialakuló jégszemcsék méretét, így minden évben több milliárd forint kárt előz meg a mezőgazdaságban, emellett lakossági, ipari, állami létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd.

A tavalyi esztendő az eddigi legnagyobb kihívás elé állította a jégkármérséklő rendszert. Országosan 92 napon (tehát átlagosan minden héten közel 4 napon) kellett bekapcsolni a generátorokat a védekezési időszak alatt.

A határon túlról érkező, jéggel teli zivatarfelhők ellen nem lehet védekezni, ahogy a szupercellák ellen sem, ezek ugyanis több mint 10 kilométeres magasság fölé tornyosulnak, és folyamatos bennük a jégképződés.

Kapcsolódó
Önfeláldozó szeretet: szakadó jégesőben védte tojásait az anyagólya
Az ítéletidő sem tartotta vissza a madarat abban, hogy megvédje utódait a rájuk leselkedő veszélytől.

A talajgenerátoros rendszer jelenleg a legmodernebb és leghatékonyabb módszer a lehulló jégszemek méretének csökkentésére, de nincs olyan technológia, amellyel teljes mértékben kiküszöbölhető ez az időjárási jelenség. A talajgenerátoros jégkármérséklő rendszer alkalmazásával a lehulló jégszemek mérete azonban kisebb lesz. Tavaly a gazdálkodók 39 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ennek jelentős hányada az említett három, extrém időjárású napon keletkezett.

Összehasonlításképpen: 2017-ben, az utolsó évben, amikor még nem működött az országos lefedettségű jégkármérséklő rendszer, közel kétszer ekkora, összesen 72 ezer hektárnyi mezőgazdasági jégkárt jelentettek be a gazdálkodók.

A rendszer működtetéséhez az Agrárminisztérium a Kár­enyhítési Alapból évi 1,5 milliárd forintot ad. Számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint termelési értéket óv meg, éves szinten ez 50 milliárd forint megmentett termelési értéket jelent.

A rendszert először Baranya, Somogy és Tolna megyében működtették, majd a több évtizedes tapasztalatokat felhasználva és arra alapozva terjesztette ki országos szinten a NAK. Baranya megyében egyébként 41 manuális és 2 automata egység található.

Kapcsolódó
Dió nagyságú jégeső pusztított Szabolcsban
A megye több településén csapott le vasárnap a hatalmas vihar.