Virágzó vidékünk

Ráharaptak a balatoni ingatlanokra a külföldiek

Getty Images
Getty Images

A Balaton nyugati partvidékén svájci, holland és német állampolgároknak is keresnek már ingatlanokat, írja elemzésében a veol.hu.

A lapnak megszólaló helyiek többek közt arról beszéltek, német és osztrák házaspárok számára a magyar tenger a béke szigete és a nyugdíjukból remekül megélnek itt. Más arról beszélt, azt tapasztalják, hogy a választások után tovább nőtt a külföldiek érdeklődése a helyi ingatlanpiacon, ami esetenként már drágább, mint néhány tengerpart.

Többségük főként bútorozott, jó állapotú ingatlant keres, hiszen nemcsak nehéz, drágább is a távfelújítás és egyre nehezebb megbízható, jó szakembereket találni. Vannak olyanok, akik itt kívánnak letelepedni és dolgozni. A helyiek ismernek német személyi edzőnőt és burkolót valamit internetes biztosítási ügynököt is, akik a költözés mellett döntöttek.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője arról beszélt, a 2020-as visszaesés után tavaly 5 százalék volt az országban a külföldi vevők aránya. Az érdeklődés továbbra is Budapest és a Balaton környéke iránt a legnagyobb.

A Balaton a Németországból érkezők körében a legnépszerűbb, ők a tó közeli településeken tavaly több mint 500 ingatlant vásároltak. Az ingatlan.com statisztikája szerint a vevők, illetve érdeklődők körében 24,5 százalék volt a németek aránya, őket követték az osztrákok 17, az angolok 10, a svájciak 6,7, a hollandok és szlovákok 4,4, a romániaiak 3,4, végül a franciák 2,7 százalékkal.

Többségük (59 százalék) vásárolni akart, 41 százalékuk kiadó ingatlanok iránt érdeklődött. A külföldiek jellemzően nyaralót vagy második otthont keresnek, állandó lakóhelynek többnyire a Németországból és Hollandiából érkező nyugdíjas korú vevők választják a tavat és környékét.

Hasonló tendenciáról számolt be a lap megkeresésére Németh József, aki az az Otthon Centrum nyugat-balatoni régiójában hat franchise irodát működtet. Arról számolt be, hogy náluk az eladott ingatlanaik tíz százaléka talál külföldi vevőre. A többség Németországból, Hollandiából, Belgiumból, Hollandiából, Ausztriából költözik el.

Rámutatott, a Balaton környékén, főleg a parton nagyon elszálltak az árak, és a legtöbb helyen elfogytak a szabad telkek is. Felértékelődnek tehát azok a települések, ahol még akadnak, így például Keszthely, ahol a közeljövőben 500 új lakás épül. A szakember szerint túlkínálattól sem kell tartani, az embereknek van pénzük, és akinek ötven-száz millió lapul a zsebében, elsősorban a Balaton felé indul el.

Kapcsolódó
Ezer forint alatt aligha lesz lángos a Balatonnál
A megnövekedett költségek miatt a büfések rákényszerülnek az emelésre.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik