Virágzó vidékünk

Nagyhegyesi Kráter-tó, az Alföld közepén lévő oázis

Több mint 60 éve áll egy igazi oázis a nagyhegyesi Kráter-tó, de a tengerszemre hasonlító kis horgásztó története katasztrófával indult.

Nagyhegyes egykor az alföldi földgázkitermelés egyik központja volt. A település honlapja szerint az 1920-as években Pávai Vajna Ferenc geológus vezetésével az alföldön is megindult a szénhidrogén-kutatás, melynek „melléktermékeként” vált világhírűvé a 73 Celsius-fokos termálvízre alapuló Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő. 1959. januárjában a Nagyhegyes Hajdúszoboszló közötti kút mélyítésével tárták fel a 30 milliárd köbméteres hajdúszoboszlói gázmezőt.

A kutak viszonylag kis mélysége, a metángázok jelentős mennyisége, illetve a technológiai fejletlenség a kitermelések kezdeti időszakában komoly gondokat, többek között súlyos gázkitöréseket okoztak.

A legnagyobb gázkitörés 1961. augusztus 23-án történt. Az öngyulladás következtében lángra lobbanó földgáz közel 42 óráig égő 100 méteres lángoszlopa a 20 km-re lévő Debrecenben is nappali fényeket varázsolt az éjszakai égboltra. A kitörés fellazította a talaj rétegeit, ezáltal a fúrótorony elsüllyedt. A hat napig nagy nyomással feltörő gáz egy közel 150 méter átmérőjű kráter vájt a földbe és hordalékaként egy 12 méteres földsáncot emelt maga köré, elfojtva önmagát.

A kráter helyén egy horgászatra is alkalmas kb. 5 méter mély tavacska keletkezett. Nagy versenyeket nem tudnak rendezni, ahhoz kicsi a vízfelület, de szívesen látják azokat, akik ezen a nem mindennapi helyen szeretnék kipróbálni a horgászszerencséjüket.

Galéria
Zsoldos Szabolcs

Nagyhegyesi Kráter-tó, az Alföld közepén lévő oázis

Fotó megosztása:

A nagyhegyesiek sokáig egyébként a közelébe sem mehettek, mert a kitermelő cégé volt a terület, majd 2004-ben a település tulajdonába került, ezután alakították ki a ma is látható pihenőhelyet.

A tavat körülölelő sáncot most erdő borítja, mely zömmel nemes nyárból áll. Az erdővel övezett kis vízfelület védett, hűvös, párás mikroklímája jelentősen eltér a környező, az időjárásnak jobban kitett szántóföldek klímájától.

Kapcsolódó
Rekordméretű halszörnyet fogtak a Tiszában
Óriási példány akadt Szuromi Kristóf horgára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.