50 év után újra beindult egy vízimalom Veszprémben

A felújított vízimalom most egyfajta bemutatótérként üzemel, ahová bejelentkezés után bárki ellátogathat és élőben, a gépeket működésük közben tudja megnézni, miközben a házigazda mesél.
Kapcsolódó cikkek

Közel 50 év néma csend után ismét beindultak az egyik veszprémi malom őrlői. A Fenyves utcában szerelemprojektként újraindított malom látványőrlésekkel és a veszprémi malomiparról szóló lexikonnyi információval várja az érdeklődőket, mindezt interaktív formában, írja a vehir.hu.

Kapcsolódó
Különleges malomépület várja megmentőjét Hőgyészen
A háromszintes malomhoz tartoznak raktárak, egy iroda és egy lakás is, a vételár pedig 64 millió forint.

Veszprém malmai közül a 13. volt a sorban az a vízimalom, mely újra beindult Veszprémben. Nem középkori eredetű, az 1840-es években a városi közgyűlés, vagy ahogy akkoriban megfogalmazták, a veszprémi polgárok közössége építette, majd adták bérbe egyből 3 évre Hanik Pál molnármesternek. Ezt követően egy Scherer nevű molnár üzemeltette, majd az egyik városi tanácsos, Pozsgay Miklós vásárolta meg. Az ő ideje alatt gőzturbinákat szereltek a malomba, majd a két világháború között benzinmotorossá alakították át, így már saját generátorral termelte az áramot a működéséhez.

Évekkel később taralékállományba került, majd le is állt a malom hosszú évekre.

2019-ben Tamás Péter gépészmérnök vásárolta meg, hogy a műemlék épületben megvalósítsa gyermekkori álmát: saját malmot alakítson ki.

A gépészmérnök életében már több vízimalmot újított fel az országban, de a határon túl is, közben pedig folyamatosan gyűjtötte a malomiparhoz kapcsolódó eszközöket, szerszámokat, ezek most ott sorakoznak a Fenyves malomban, mint kiállított tárgyak, amiket meg lehet nézni.

A felújított vízimalom most egyfajta bemutatótérként üzemel, ahová bejelentkezés után bárki ellátogathat és élőben, a gépeket működésük közben tudja megnézni, miközben a házigazda mesél. Mesél a malom történetéről és általában a veszprémi és Veszprém megyei malmok történelméről.

A malomtulajdonos eltökélt, hogy ezt az iparágat minél több emberrel megismertesse, ezért a látványőrlések mellett rendszeresen tartanak a programmal egybekötött langalló sütéseket és interaktív foglalkozásokat.

Az idősebb generáció közül sokan emlékeznek még a veszprémi malmokra, köztük a felújítottra is, a fiatalabbak pedig sokszor rácsodálkoznak és érdeklődve figyelik ezeket az évszázados technológiákat

– mondta el a gépészmérnök.

Kapcsolódó
Kétszáz éves a dorozsmai szélmalom
A malom nem csak áll, hanem működik is, a születésnapi ünnepen gabonát őröltek benne.