Horogra akadt a kiskorpádi tó albínó harcsája

Jó másfél év alatt több mint öt kilót hízott.
Kapcsolódó cikkek

A Somogy megyei Kiskorpád büszkesége a 100 éve létesített szigetestó, vagy ahogy horgászberkekben nevezik: Koiország. Itt szinte nem múlik el nap az évben, amikor ne számolna be különleges fogásokról, rekordokról közösségi oldalán a tógazda, Kovács Mihály.

Kapcsolódó

A Sokszínű Vidék is többször írt már a Koiországban történt nagy fogásokról, sőt fotókon is megmutattuk azt a csodálatos környezetet, ahol az uszonyosok kiválóan érzik magukat.

Kiskorpádi szigetestó

A faluban élő idősebb korosztály elmondása alapján a tavat körülbelül 100 évvel ezelőtt létesítette a Zoltán földbirtokos család, annak medrét kubikusokkal ásatták ki.

 

2003-ban magánkézbe került az akkor szinte végnapjait élő tó, melyet az új tulajdonos “visszaadott a természetnek”. Koiország a teljes rendbetétel után 2005-ben nyitotta meg újra kapuit a horgászok előtt.

 

A tó 2010-től teljesen átalakult halállománnyal éli mindennapjait a „fogd meg és engedd vissza” elv alapján: ez az itt élő összes halra vonatkozik, még a legkisebb vörösszárnyú keszegre is.

 

A tó fő hala a ponty és amur, amelyekből a tóba a 2017-es évtől kizárólag 10 kg feletti példányokat telepítenek.

A legújabb horgászkalandról a napokban számolt be Kovács Mihály, amikor arról posztolt a Facebookon, hogy Hábel Kornél egy igazi különlegességet, a tó egyetlen harcsáját, a Zoltán névre keresztelt halat 6.02 kilósan fogta ki.

A harcsa ráadásul különleges, hiszen szinte teljesen fehér.

Valóban ez az egy harcsa van a tóban. Ez egy természetes albínó, egy 400 hektáros tó halászatán került elő ez az egyetlen példány és megkaptam. 87 dekagrammal került bele a tóba 2020. novemberében, azóta szépen gyarapodott

– mondta a Sokszínű Vidék érdeklődésére a tógazda.

A halat a kiskorpádi rendnek megfelelően a mérlegelés és a fotózás után természetesen visszaengedték a tóba.

Kapcsolódó
Ilyen halból kevés úszkálhat az országban
Rambó igazi ritkaság, mely koi és sima ponty összeívásából jött létre.