Eladnák a népszerű zalai termálfürdőt

Az intézmény üzemeltetése nem veszélyeztetheti a város működését.
Kapcsolódó cikkek

Idén sem nyitott ki a 2003-ban épült, nagymedencét, gyermekmedencét, ülőmedencét és tanmedencét magában foglaló, csak a nyári szezonban nyitva tartó letenyei strand és termálfürdő, írta a Zaol.

Kapcsolódó
Ezekre a gyógyfürdős településekre költöznek a legtöbben
Az összeállításban szereplő településeken egy kivételével mindenhol nőtt a lakosságszám.

Az intézmény kálváriája 2018-ban kezdődött. Akkor azért maradt zárva, mert az előző tél időjárása jelentős mértékben károsította a medencéket. 2019-re helyrehozták a károkat, így akkor üzemelt a fürdő. 2020-ban és 2021-ben a pandémiás korlátozások, illetve azok utóhatásai miatt nem fogadhatott vendégeket a határ menti kisváros fürdője, és idén sem nyitott ki.

A képviselő-testület úgy határozott, hogy ebben az évben sem nyit ki a fürdő, mert az eladott bérletek száma alapján az üzemeltetés biztosan veszteséges lenne, másrészt a kempinget illetően is jelentős átalakításokra van szükség, hogy megfeleljünk az uniós jogszabályoknak

– mondta a portálnak Farkas Szilárd polgármester.

Az üzemeltetés nem veszélyeztetheti a város működését. Arról is határozott a testület, hogy a strand- és termálfürdőt értékesíti, vagy hosszú távú bérletbe adja.

Most az önkormányzat cége, az ÉKKÖV Kft. üzemelteti a komplexumot, ami a zárva tartás ellenére is jelentős költséggel jár. Hab a tortán, hogy az egyik mélykútszivattyú elromlott, amit meg kell javíttatni, mert a működtetéshez nélkülözhetetlen.

Kapcsolódó
Újranyitott Közép-Európa egyetlen sós vizű termálfürdője
Véget ért a bellegszencsei termálfürdő vesszőfutása.