Bár az elmúlt időszakban többször is esett, mégsem emelkedik a Velencei-tó vízállása. Különböző híresztelések láttak napvilágot arról, hogy leeresztik a vizet, ám ezek leginkább feltételezések, rágalmazások. A tények mások, írja a feol.hu.
Az elmúlt héten összesen 19 milliméternyi csapadék hullott, ha nem számítom a hétvégi esőt. Eközben azonban annyira szeles volt az idő, hogy a 13-14 fokos víz tovább párolgott, ezért nem emelkedett a vízállás. Jellemző, hogy a csapadékot az aszályos nyár után nagy intenzitással szívja fel a talaj, szívják fel a növények
– vont mérleget Pálinkás Imre, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének vezetője.
A vízmérce szerint 51 és 56 centiméter között mozgott a vízállás, az ingadozást a hullámzás okozza.
Az eddig leesett eső kevés. Évek óta szeptember végéig folyamatosan csökken a vízállás, ez a tendencia most sem fordult meg. A tóból eresztéssel nem távozik víz, a zsilipek zárva vannak. A vízgyűjtő területen sincs víz, azaz befolyással nem növelhető a Velencei-tó vize. Jelenleg csak annyi vizet kap a tó, amennyi közvetlenül a tó felületére esik
– szögezte le a szakember.
A helyzet tehát továbbra is tragikus. Ha ősszel és télen nem érkezik extrém mennyiségű csapadék, akkor a jövő évben sem lesz elvárt szinten a tó szintje, és mindenképpen mesterséges pótlásra lesz szükség.
A halak helyzete egyelőre kiegyensúlyozott. Komolyabb halpusztulás – mint tavaly – idén eddig nem történt, de a tél még hordoz veszélyeket, akár 95 százalékos elhullást is hozhat. Ilyen katasztrófa extrém hidegben bármilyen vízállásnál bekövetkezhet, bár idén kétségtelenül nagyobb lesz a kockázat.