Látványos kisfilm készült több ezer daru vonulásáról

Huszonhétezer daru tartózkodik a Fehér-tónál.

Egy izgalmas videóval csináltak kedvet a darvak megfigyeléséhez a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai.

A krúgató vándormadarak sötétedés előtt többezres csapatokban repülnek a szegedi Fehér-tóhoz, a szakemberek szerint mindenkinek érdemes legalább egyszer élőben is megnéznie a vonulást.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság már évek óta rendszeresen szervez daruleső túrákat.

A napokban a szegedi Fehér-tónál körülbelül 27400 daru tartózkodott, az esti behúzásuk minden egyes alkalommal felejthetetlen élmény.

A Hortobágy mellett ez a környék a kelet-európai daruállomány kiemelt gyülekezési helye dél felé vonulásuk során. Az itt megpihenő madarak a közeli szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat lecsapolt halastavakon töltik. A Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben lévő Csaj-tó egyre népszerűbb a darvak között, köszönhetően annak, hogy a közelében sok szántó kínál eleséget a madaraknak.

Pixabay

November 19-én, szombaton tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Fehértavi Darvadozás – a madárvonulás dél-alföldi ünnepe elnevezésű népszerű rendezvényt a szegedi Fehér-tónál. Egész nap változatos programokkal várják a családokat Sándorfalván, a Pallavicini-kastélynál és a Szalakóta Látogatóközpontban.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság évek óta rendszeresen szervez daruleső túrákat. Az izgalmas programokról további információk a nemzeti park honlapján elérhetők.

Kapcsolódó