Megépült Európa legnagyobb templomi betleheme Vörsön

Idén már 74. alkalommal.

Idén 74. alkalommal került megépítésre Európa legnagyobb és legszebb templomban épített Betleheme. November 14-én, 2 héttel a nyitás előtt kezdték meg a vörsi önkéntesek a világszerte ismert, látogatók tízezreit vonzó bibliai alkotást elkészíteni. Az 1948 óta minden évben megépített mű 60 négyzetméter alapterületen mutatja be Jézus születését.

A célunk, hogy évről-évre más formában építsük fel a vörsi betlehemet, hogy mindig újat tudjuk mutatni a minket meglátogató vendégeknek. Nagy öröm számunkra, hogy ennyien eljönnek és megnézik ezt a téli csodát!

– mondta Simon György, a Betlehem főszervezője

A vörsi betlehem 2022. november 27-től 2023. január 22-ig mindennap látogatható 10-től 16 óráig óráig a Szent Márton Püspök Templomban. December 24-én szenteste a betlehem 10 és 12 óra között látogatható. Belépődíj nincsen.

A csodálatot kiváltó betlehemi jelenet célja, hogy az emberek elgondolkodjanak egy pillanatra az olcsó fényképek és reklámok zuhatagában, és ne felejtsék el, hogy karácsony időszakában Jézusnak a szívünkben kell lakoznia.

A templom mellett 50 méterrel megnyitott a Vörsi Adventi Vásár is, ahol az addig hidegben tartózkodó embereknek lehetőségük van egy forralt fehér vagy vörös bort, forró csokit és forró teát fogyasztani. Különlegességként érdemes kipróbálni a híres vörsi almapuncsot, amelynek ellenállhatatlan izét egy helyi titkos eszencia adja. Az Adventi Vásár az idei évben az adventi hétvégéken, Karácsonykor és a két ünnep között várja a látogatókat.

Kapcsolódó
Mesevárost építenek mézeskalácsból Kiskunfélegyházán
Immár hetedik alkalommal szervezik meg az akciót.