100 éve született az Országos Kéktúra atyja

Az országos kék jelzés nemcsak Magyarország, de Európa első hosszútávú turistaútja is.

Pontosan 100 évvel ezelőtt, 1923. február 9-én született dr. Vizkelety László, az Országos Kéktúra megálmodója.

Dr. Vizkelety László 1933-ban lett cserkész és ekkor kezdett el túrázni. 1944-ben vizsgázott túravezetőként. MÁV dolgozóként 1949. május 13-án alapítója a Budapesti Lokomotív Sportklub Turista Szakosztályának, a Lokomotív Turista Egyesület jogelődjének. A második világháborút követően, 1952-ben, az akkori „MHK (Munkára, harcra kész)” illetve az “Ismerd meg hazádat” mozgalom keretében ő kezdeményezte az Országos Kéktúra mozgalom meghirdetését, melyet 1953-ban az elsők között maga is teljesített. Az ötletet – ahogyan azt dr. Vizkelety László „Az Országos Kéktúra és akik végigjárták” című könyvében olvashatjuk – a turista elődök nagy vállalkozása, az 1938. évi Szent István vándorlás adta.

Munkásságáért 1994-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét.

2007 májusában, 84 éves korában hunyt el.

Az Országos Kéktúra – gyakran egyszerűen csak Kéktúra – Magyarország északi tájain végighaladó, folyamatos, jelzett turistaút. Útvonala a Kőszegi-hegységben található Írott-kőtől a Zempléni-hegységben fekvő Hollóházáig vezet. Hossza 1172 km, amely azonban az útvonal esetenkénti módosításai miatt változhat. Az országos kék jelzés nemcsak Magyarország, de Európa első hosszútávú turistaútja is.

Wikimedia Commons

Kapcsolódó
6 éves gyerek teljesítette az 1173 kilométeres kéktúrát
Az Országos Kékkört 2550 kilométert gyalogolva 80-an tették meg tavaly.