Új folyóra evez a PET Kupa: irány a Maros!

A PET Kupa küldetése a Tisza árterének megtisztítása az ott lerakódott szennyeződéstől. Idén újabb helyszínen, a Maroson is serénykednek majd.

A Tiszai PET Kupa – lelkes önkénteseinek köszönhetően – 10 év alatt összesen több mint 300 tonna hulladéktól mentesítette a magyarországi folyókat. Tevékenységének fókusza a Tiszán van, azonban ezt öt évvel ezelőtt kiterjesztette a Tisza-tóra, négy évvel ezelőtt pedig a Bodrogra.

Idén újabb folyó megtisztítását tűzték ki célul a petkalózok: májusban a Marosra eveznek.

A PET Kupa küldetése a Tisza árterének megtisztítása az ott lerakódott – főként ukrán és román eredetű – szennyeződéstől, amelynek legnagyobb hányadát a PET-palackok teszik ki.

2022-ben három versenyt szerveztek, a jubileumi tizediket a Felső-Tiszán, míg a Tisza-tavon és a Bodrogon egyaránt a negyedik alkalommal. Az ezeken résztvevő 640 fő (családi, baráti, civil és céges csapatok, az utánpótlás – UP – tagjai, valamint önkéntesek) 31 hulladékból készült hajón összesen 30 tonna hulladéktól mentesítették az árteret. A legsúlyosabban szennyezett terület a Tokaj és Tiszaladány közötti szakasz volt, itt egyetlen nap alatt 5 tonna hulladékot gyűjtöttek a petkalózok.

Hatékonyságuk folyamatos növelése mellett a már megtisztított területeket is szeretnék megóvni a visszaszennyeződéstől, ehhez viszont elengedhetetlen a hulladék-utánpótlást jelentő mellékfolyók megtisztítása is. Ezért úgy döntöttek, 2023-ban új folyóra eveznek: irány a Maros!

A Maros menti településeken helyiek környezetvédelem iránt elkötelezett csoportjai évek óta dolgoznak az Erdélyben eredő folyó megtisztításán. Apátfalváról, Makóról és Szegedről is érkezett megkeresés, igény az összefogásra. Nekik szeretnének segíteni a petkalózok azzal, hogy a helyi önkormányzatokkal és zöld szervezetekkel együttműködve megszervezik 2023. május 18-21 között a Marosi PET Kupát.

A tenni vágyás és a jó szándék összeért, és egy támogató is felkarolta az ügyet. A Diageo Zrt. támogatásával egy igazán tartalmas, élményekben gazdag, közösség összekovácsoló és garantáltan emlékezetes programban lesz része annak, aki részt vesz a Marosi PET Kupán!

A szervezők hat csapat jelentkezését várják 2023. március 1-ig.

Nevezni a Tiszta Tisza Applikáción keresztül lehet.

A Marosi verseny csapatainak hulladékból készülő két hajójához az alapanyag a helyi iskolák bevonásával gyűlik: a PET Kupa szervezői márciustól az iskolaudvarokon elhelyezett bigbag-ekbe várják a kiürült PET-palackokat és a hajók építésébe is bevonják majd az iskolásokat.

Aki nem a Marosra, hanem a Bodrogra, a Tisza-tóra vagy épp a klasszikus, nyolc napos tiszai PET Kupára vágyik, annak sem kell aggódnia, jelentkezni még minden versenyre lehet, szintén március 1-ig

– áll a közleményben.

Időpontok:

A szervezők szeretettel várnak minden jövendőbeli petkalózt a vízitúra szezon legnagyobb kalandjára!

Kapcsolódó
Tiszai kalózok mesélnek a folyó élővilágáról
Üzenet a palackban címmel készült dokumentumfilm.