Szirmot bontottak az első csillagvirágok

Idén az enyhe időjárásnak köszönhetően a szokásosnál korábban megjelentek az első kék virágok.

Néhány napja megjelentek az idei első ligeti csillagvirágok a Maros-árterében, írta a Körös-Maros Nemzeti Park.

A ligeti csillagvirág az ártér egyik jellegzetes, őshonos növényfaja, a hagymás növény a föld alatt vészeli át a telet, onnan bújnak ki tavasszal hajtásai. A liláskék színű virág az egyik első növény, amely már kora tavasszal “kiszínezi” az erdőket.

Körös-Maros Nemzeti Park / Balla Tihamér

Az első virágzó töveket a Maros jobb partján, egy meredek, leszakadt partfal tetején találták meg. Ezen a helyen a nap beesési szöge éppen ideális, így hamar fel tudja melegíteni a talajt.

A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül a Maros-ártérben, Magyarcsanád-Bökény térségében találhatók a védett ligeti csillagvirág legnagyobb állományai. Leginkább a tölgyeseket kedveli, de sűrűn előfordul az ártéri fűz-nyár ligeterdőkben is. Az első hírnökök után a növény tömeges virágzása minden bizonnyal hamarosan megkezdődik.

Aki testközelből szeretne gyönyörködni a virágszőnyegben, annak a március 18-án megrendezésre kerülő csillagvirág-túrát javasolják a nemzeti park munkatársai. A rendezvényről további információk itt érhetők el.

Kapcsolódó
Szirmot bontott az első tőzike a csáfordi erdőben
Megérkeztek az első tőzikék a Csáfordi-erdőben.