Más lesz az idei hortobágyi kihajtás, mint a többi

A vásártér ezúttal kimarad a helyszínek közül.

A Hortobágyi Nemzeti Park megalapításának ötvenedik évfordulóját a nagyközönség és a szakma számára is szeretné emlékezetessé tenni az igazgatóság, ezért partnereivel olyan programsorozatot állított össze, ami a legszélesebb körben eljut az érdeklődőkhöz, írta a haon.hu.

A kiemelt programok között idén is lesz kihajtási ünnep, csak máshogy

– jelentették be az 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park jubileumi rendezvénysorozatát ismertető minapi sajtótájékoztatón a Hortobágyi Csárdában.

Mivel a vásárteret felújítják, ott nem lehet a népszerű eseményt megtartani; ezért több különböző hortobágyi helyszínen, például a mátai ménesnél vagy a vadasparkban várják majd az érdeklődőket, ezúttal azonban két napon át: április 22-én és 23-án.

Április 22-23-án Hortobágyon a “Világörökségünk a puszta” elnevezésű napot a Hortobágyi Nonprofit Kft.-vel közösen szervezi a nemzeti park igazgatósága.

Ugyanekkor rendezik a Magyar Nemzeti Bankkal együtt a HNP emlékérem kibocsátását, valamint köszöntik a HNP termék védjegyes termelőket, illetve az újaknak átadják az okleveleket.

A kihajtási ünnepet a megszokott formában, a vásártéren nem tudjuk megrendezni, mert az az említett pályázat keretében egy óriási felújításon fog keresztülmenni, hogy majd a behajtási ünnepre méltó hely legyen. De mindenképpen szerettük volna, ha a látogatók eljönnek, így nem is egy, hanem kétnapos rendezvény kerekedett ki: április 22-23-án nagyon sok helyszínen, a központtól távolabb eső turisztikai attrakcióknál várjuk a látogatókat

– közölte Fülöp Bernadett, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője.

További kiemelt rendezvények

Kapcsolódó
Szédületes fotókon a hortobágyi szürkemarhák kihajtása
Az utolsó reggelét töltötte téli szállásán a papegyházi gulya.