A hagyományos Szent György-napi kihajtási ünnep keretében indították el a pusztai legelőkre szombaton az állatokat a Hortobágyon. Elsőként a rackanyájat hajtották át a Kilenclyukú hídon, de felsorakozott az érdeklődők előtt a lovas fogatok mellett a hatos szürkemarha- és a ritkaságszámba menő négyes bivalyfogat is, írja az MTI.
![2800 szürkemarha, 1500 racka: kihajtották az állatokat a hortobágyi legelőkre 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2022/04/278975263_2492987190836677_2357853477857898812_n.jpg)
Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a pásztorok életének mindig egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja: ekkor hajtották ki az állatokat a téli szálláshelyükről.
Az ország legnagyobb, a borjakkal együtt mintegy 2800 szürkemarhából álló gulyáját legeltetik a Hortobágy általuk kezelt kilencezer hektáros területén, a teljes puszta területének csaknem tíz százalékán – mondta el az igazgató a helyszínen az MTI-nek. Hozzátette: a marhákon kívül 1500 racka tapossa a gyepet a pusztán, a nóniuszménesük pedig 260 lóból áll. A csikók születése hamarosan befejeződik, így ők is csatlakozhatnak rövidesen a kint legelő méneshez.
![2800 szürkemarha, 1500 racka: kihajtották az állatokat a hortobágyi legelőkre 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2022/04/278905607_2492983454170384_6199065209632736996_n.jpg)
Medgyesi Gergely Árpád jelezte: bár hosszú ideje nem volt eső a pusztán, a hortobágyi legelők nagyon erősek tápanyagban, így megfelelő eledelhez jut minden állat a puszta különböző területein.
Az eseményről a Hortobágy fotósának is megválasztott Derencsényi István készített pazar felvételeket, alább ezeket közöljük. A lentebbi képre kattintva galéria nyílik.
![](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2022/04/279160433_2492983190837077_2289624776409537580_n.jpg)