Biomassza erőmű is fűtheti az egri lakásokat

A geotermikus energia is a tervek között szerepel.

Az egri távhőt szolgáltató cégnél tanulmánytervek készültek, amikben kitértek a biomassza, valamint geotermikus energia helyi alkalmazási lehetőségeire is – olvasható az egerhirek.hu beszámolójában.

Lakatos Tibor, a Reál-Energo Kft. ügyvezető igazgatója szerint egy tanulmány egy 10 megawattos biomassza fűtőmű kialakításának lehetőségével foglalkozik. A fűtőmű a zaj- és környezeti szennyezés elkerülése érdekében Felnémeten, az Egererdő Zrt. Tulipán téri telephelyén lehetne felépíteni, hiszen így szállítási költség sem keletkezne az erőmű táplálása során, hiszen a komplexum faaprítékkal működik.

Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója szerint első lépésként 2024 elejéig kell eldönteni, hogy a szakemberek a két irány közül mely lehetőséget tartják kézenfekvőnek a megvalósításhoz. Az engedélyezési eljárásokat követően pedig Európai Uniós támogatással akár 2027-re meg is valósulhat a projekt.

(Nyitóképünkön egy németországi biomassza fűtőerőmű látható.)

Kapcsolódó
Szennyvíz segítségével fűtik majd a bécsi lakásokat
Mielőtt a Dunába engednék, a megtisztított szennyvíztől hőcserélők segítségével hőt vonnak el.