Hála a jelentős téli csapadékna, bőven van víz a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén, ez pedig nagyon jó a madaraknak, akik lelem után kutatva tömegesen érkeznek a területre.
A tavaszi vonulás előrehaladtával a Lófogó-érnél és a Fehér-tónál egyre változatosabb, sokszínűbb a récepaletta. Sok a csörgő réce, s vannak nyílfarkú, kanalas, tőkés, kendermagos, fütyülő és böjti récék is, írja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának weboldala.
Március elején megérkeztek a nagy godák kisebb csapatai és a piroslábú cankók magányos példányai. Kis lilék, havasi partfutók és sárszalonkák néhány példányos csapatai szintén mozognak a Lófogó-érnél. Nagy pólingokból eddig a legnépesebb csapat 40 példányból állt. A hónap közepén felbukkantak a réti cankók, parti lilék és gulipánok is.
Az egész pusztában a nagy tömegeket a pajzsoscankó, az aranylile és a bíbic adja. A récefajok közül a csörgő récék már túl vannak a vonulási csúcson, a fütyülő récéknél most zajlik a tetőzés. A vadludak is még mindig szép számban jelen vannak a területen.
Mezei pacsirták dalától is hangos már a Lófogó-ér környéke, március 20-án pedig megjelent az első sárga billegető, valamint új érkezőként egy klasszikus szikes tavai madárfaj, a gulipán két példánya is felbukkant. A Fehér-tó keleti felében táplálkoztak csörgő récékkel közösen.
A gulipánok csak vonulóként vannak jelen a kardoskúti Fehér-tó térségében. Költési kísérleteik előfordultak az elmúlt években, de sikeres költés sajnos nem volt
– áll a közleményben.
Természetesen a sok madár vonzza a ragadozókat is. Felbukkant például egy vándorsólyom is, amely a partimadarak legfőbb vámszedője.