Új utcával bővítik a falut, mert annyian akarnak építkezni

51 építési telket alakít ki az önkormányzat Seregélyesen.

A Fejér vármegyei Seregélyesen nemigen találni építési telket, ezért a település kénytelen kitolni a határait, méghozzá nem is akárhogyan: új utcát nyit az önkormányzat, írta a Feol.

Ugyanakkor nem ez az első alkalom a falu terjeszkedésére, mert jó 15 évvel ezelőtt nyílt meg az építkezők előtt a Béke utca.

Az utca körülbelül felében helyi fiatalok telepedtek le, itt építkeztek. A további lakosok jellemzően a szomszédos településekről érkeztek, illetve városból költöztek ide. Nagyon szép lett a Béke utca, ha mondhatok ilyet, ez lett Seregélyes rózsadombja

– nyilatkozta a portálnak Horváth Sándor polgármester.

A most kialakítandó utcában 51 új építési telekkel bővül a település. Ezek nagyjából 800 négyzetméter alapterületűek lesznek, egy-kettő olyan telek van, amely az utca szélén áll, azok nagyobb méretűek.

Az előző értékesítés során azt vettük észre, hogy a kisebb telkek vonzóbbak voltak, úgyhogy most eleve kisebb méretek kialakítására törekedtünk

– tette hozzá a polgármester.

Az önkormányzat nem nyereséget akar termelni, hanem szeretné, hogy a fiatalok helyben maradjanak, és mások is kedvet kapjanak ahhoz, hogy Seregélyesen telepedjenek le.

Jelenleg a közműépítés zajlik, az útépítés kivitelezése is folyamatban van. Nyárra már valamennyi telket aszfaltozott úton lehet megközelíteni. A telkek nagyjából ötödére már vannak jelentkezők.

Kapcsolódó
5 forintért kínálnak építési telket egy alföldi faluban
25 évvel ezelőtt indult a kezdeményezés, akkor egy forintért hirdették a telkeket.