Történelmi kalandozást kínál a dinnyési Várpark

A vármakettek, emlékoszlopok, Emese álma kőbe faragva és a Skanzen őrzik történelmünket, így aki ide látogat, átélhet a múltból egy kis darabot.

Fejér vármegye – akárcsak hazánk többi része – bővelkedik látnivalókban. A Velencei-tó környékén például érdemes megnézni az ingóköveket, a pákozdi vadasparkot, Miskahuszár hatalmas szobrát, és semmiképpen nem szabad kihagyni Dinnyést, és a világon egyedülálló kuriózumot, a dinnyési Várparkot sem, ami 2014. június 4-én, a Trianoni döntés évfordulóján nyitotta meg kapuit.

Sokszínű Vidék

A négy Guinness-rekorddal büszkélkedő Várpark Alekszi Zoltán keze munkáját dicséri, aki 2013-ban kezdte el elkészíteni a középkori magyar várak kicsinyített másait, melyek mindegyike eredeti anyagából, fából és kőből készült.

Az anyaghű vármakettek – melyek kényelmes sétával minden korosztály számára megtekinthetők – külön érdekessége, hogy úgy helyezkednek el a parkban, hogy a topográfiai viszonyoknak is hozzávetőlegesen megfeleljenek.

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

Jelenleg 49 vár tekinthető meg a parkban  – legutóbb Jászberény és Szentkirály vára készült el – de Zoltán mindig új célokat tűz ki maga elé, elképzelése hogy a jövőben 70-re gyarapítja a várak számát. Tervei között szerepel az Árpád-korból egy fa rotundát, illetve a székesfehérvári István-kori bazilikát megépíteni.

Megtekinthető például Drégely vára, a Somoskői vár, Vitányvár, Tátika-vár, Hőnigvár, Földvár vára, a Benevár, Léta, Diód, Breáza, Bágy,  Székesfehérvár Fekete-hegy vára, Sebesvár, Solymos vára, és még számos vár.

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

A park fő cél kitűzése, hogy megelevenítse, és megmentse a régi kor emlékeit, amelyek mára már romosak, vagy elfeledettek.

A vármakettek mellett is számtalan érdekesség várja a Várparkba látogatókat. Megtekinthető például a 2022-ben átadott Szentek Fala, ami több mint 614 szobrot sorakoztat fel, emléket állítva a keresztény világ szentjeinek. A kiállítási anyag a világon egyedülálló.

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

A 2019 óta létező Skanzen is nagyon érdekes. Egy Árpád-kori települést bizonyos elemeit mutatja meg, például egy fa templomot, de vannak veremházak, gazdasági és melléképületek, valamint megtekinthető egy eredeti méretű, rekonstruált honfoglalás kori szekérvár és palánkvár is.

A gyerekeket egy népi játszótér várja, és ha szerencséjük van, a szabadon kószáló rackákat is megcsodálhatják.

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

A vármakettek, emlékoszlopok, Emese álma kőbe faragva és a Skanzen őrzik történelmünket, így aki ide látogat, átélhet a múltból egy kis darabot.

A Várparkba automata beléptetőrendszeren át lehet bejutni, a jegyet automatából lehet készpénzzel megvásárolni. Aki babakocsival vagy tolószékkel érkezne, az érkezését mindenképpen jelezze előre, mert a kapu nem akadálymentesített.

Kapcsolódó
Felejthetetlen családi kikapcsolódást kínál a pákozdi pagony
Az arborétum csodálatos élővilága, a környezet páratlan élményt ad az ide kirándulóknak, olyat, amit érdemes többször átélni.