Szlovákok vásárolnak fel minden házat az elnéptelenedő borsodi faluban

Nem hal ki teljesen a falu, viszont a legtöbb ingatlantulajdonos nem tud magyarul.

Évek óta szerepel a kihaló falvak listáján a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Perecse, pedig a kis csereháti falu mára igencsak sokszínű településsé vált, számolt be róla a boon.hu.

Aradiné Garai Erika, Perecse polgármestere a lapnak arról beszélt, a háború után még 123-an laktak a faluban, az emberek állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkoztak, de a fiatalok már a városokban kerestek munkalehetőséget. Encsre, Felsőzsolcára, Miskolcra költöztek. Az idősek maradtak ott, akik közül már sokan meghaltak.

Volt olyan évük, amikor 8-10 temetésre mentek. Így maradtak mára 20-an, de az állandó lakók cserélődnek, szlovák állampolgár is van közöttük.

Egy nyugdíjas úr, aki Kassára jár dolgozni hetente néhány napot. Nem ő az egyetlen külföldi. Az egyik háztulajdonos pozsonyi, egy másik holland, de a hazai nagyvárosokból is érdeklődnek irántunk. Van budapesti, debreceni és miskolci ingatlantulajdonosunk is

– tette hozzá a településvezető.

Mint mondta, a szlovák állampolgárok szinte minden eladó házat megvásárolnak, többnyire csak azért, hogy a hétvégét itt töltsék. Szlovákiában nagyon drága az ingatlan, a magyar árak pedig kedvezőek a fizetésükhöz képest. Tavaly kilenc perecsei ingatlan talált gazdára.

A vásárlóknak tetszik, hogy zsákfalu vagyunk, itt nyugalom, csend és béke van. Már csak egyetlen ház eladó, de a tulajdonosa irreális áron kínálja, ezért még nem kelt el. Az egyik miskolci érdeklődő minden héten jön, mert szeretne házat vásárolni. Egy szentendrei és egy budapesti férfi pedig telket vett a télen Perecsén, építkezni szeretnének. Azt mondják, a nagyvárosok már élhetetlenek – sorolta a polgármester.

Mint mondta, Perecsét szeretik a turisták is. Sokan járnak arra kirándulni a nagyobb városokból, így a fővárosból is.

Perecsén egyébként nincs vendégház, se önkormányzati fenntartásában, se magánkézben. Bolt legközelebb 6,5 kilométerre található, Krasznokvajdán, az első város pedig a 30 kilométerre fekvő Encs. Korábban Perecsén is működött bolt, amikor még 47-en laktak a településen. De aztán ahogy fogyott a létszám, gazdaságtalan lett az üzlet működtetése.

Annak örülök, hogy nem hal ki teljesen a falu, az viszont nem jó, hogy az új lakók közül kevesen lesznek igazán a közösség tagjai. Sokan se magyarul, se angolul nem tudnak. Az egyik beköltözőnk Kassán háziorvos, vele angolul beszélünk, a holland származású férfival is tudunk kommunikálni, mert a párja magyar. Többen azonban egyáltalán nem keresik a kapcsolatot se az önkormányzattal, se a szomszédokkal. Pedig mi itt családiasan élünk, hiszen egymásra vagyunk utalva. Ha valami baj történik, csak a falubeliekre számíthatunk

– tette hozzá a polgármester.

Kapcsolódó
Ez Magyarország leghosszabb faluja
Kétszáz méter híján hat kilométer hosszú.