Kétezernél több gímszarvast ejtettek el Zalában

Rekordszámú, 8700 gímszarvast és mintegy 12 300 vaddisznót ejtettek el a 2022/2023-as vadászati évben Zala vármegyében - tájékoztatta az MTI-t a vármegyei kormányhivatal vadászati és halászati szakügyintézője.

A hatóságnak bemutatott 2123 gímszarvasbika-trófea 40 százaléka érmes lett. A 904 érmes példányból 662-öt külföldi bérvadászok ejtettek el – jelezte Lázár Attila.

A februárban zárult vadászati évben a külföldi vendégvadászok csaknem 3 ezer engedélyt váltottak ki – közölte az Országos Magyar Vadászkamara vármegyei szervezetének titkára. Győrvári Attila hozzátette, a vendégvadászok 80 százaléka német nyelvterületről érkezett. Több engedélyt adtak ki szlovákoknak, kisebb számban pedig belga, namíbiai és amerikai állampolgárok is megjelentek a vármegye vadászterületein.

A hazai vadászok tavaly 2747, a 2023/2024-es vadászati évre pedig 2698 vadászjegyet váltottak ki. Az elmúlt szezonban a jegyek 33 százalékát, idén viszont már 44 százalékát online érvényesítették.

A vármegyei kormányhivatal szakügyintézője elmondta: a legnagyobb árbevételt, 1,1 milliárd forintot külföldi bérvadászatból érték el, míg a belföldi bérvadászatból kevesebb mint 400 millió forint volt a bevétel. A korábbi (2021/2022-es) szezonban – a járványhelyzet alatt bevezetett korlátozások miatt – a belföldi vadászatból 932 millió forint, külföldi bérvadászatból pedig 487 millió forint származott.

A vadhús értékesítése csaknem 682 millió forinttal növelte a vadgazdálkodók tavalyi bevételét. Élőhelyfejlesztésre, azaz vadföld telepítésre, valamint vízforrások és dagonyák létesítésére csaknem 130 millió forint pályázati támogatást nyertek.

Az 57 zalai vadászterület összárbevétele több mint 3,2 milliárd forint volt. A gazdálkodók a 2022/23-as évet 429 millió forint eredménnyel zárták február végén.

A kiadások összege meghaladta a 2,78 milliárd forintot. A vadászatra jogosultak 631 millió forintot fizettek ki mezőgazdasági vadkárra, 70 millió forinttal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor továbbra is kiemelt cél a vadkár mérséklése, amit nagyrészt a nagyvad létszámának csökkentésével tudnak elérni.

Ennek érdekében 2017 óta folyamatosan növelik a kilövési terveket. A 2023/24-as vadászati évben 9260 gímszarvas, valamint 5400 őz elejtését engedélyezték. Az állategészségügyi hatóság az afrikai sertéspestis terjedésének megállítása miatt csaknem 19 ezer vaddisznó kilövését írta elő – ismertette a vadászati és halászati szakügyintéző. (MTI)

Kapcsolódó
Vadászlesadót vezetnek be egy baranyai faluban
Darabonként évi ötvenezer forintot kell majd fizetni.