Virágzó vidékünk

Igazi növényritkaságot csodálhatunk meg májusban

wikimedia common
wikimedia common
Kizárólag Magyarországon virágzik a fokozottan védett pilisi len.

Hamarosan virágba borul hazánk egyik igazi kuriózuma, a kizárólag Magyarországon, a Pilisszentiván melletti Kis- és Nagy-Szénás lejtőin élő fokozottan védett növényritkaság, a pilisi len. A világon egyedül itt, az 1995-ben Európa Diplomával kitüntetett területen megfigyelhető bennszülött fajt Borbás Vince, a 19. század egyik úttörő botanikusa írta le 1897-ben, írja a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának weboldala.

Ez a mindössze 10-20 centiméter magasságú törpecserje napsárga virágait májusban hozza. A faj nem összefüggő területen, hanem több foltban, igen változatos élőhelyeken fordul elő. Megfigyelhető a nyílt, murvás felszínektől kezdve egészen az árnyas erdőszegélyekig.

Berecz Tibor/DINPI

Május elején sok példánya már messziről is jól felismerhető sárga szirmairól, azonban nagyon oda kell figyelni ebben az időszakban, mivel ennek a fokozottan védett növénynek nem minden egyede virágzik.

A tőlevelek felismerése gyakorlatot igényel, ráadásul a fiatal példányok mindössze 1-2 centiméteresek és száruk még nem fásodik el. Ezek különösen sérülékenyek, a taposás a pusztulásukhoz vezet

– áll a Nemzeti Park közleményében.

A pilisi len állománya az utóbbi 10 évben, elsősorban feltételezhetően mezoklimatikus okokból jelentősen csökkent, sajnos az egyedek mintegy fele eltűnt. Vizsgálatok szerint a jelenség visszavezethető arra, hogy nincsenek új tövek,  ezzel párhuzamosan azonban az idős egyedek pusztulnak. Míg előbbi hátterében elsősorban a csapadékhiány és a magas felszíni hőmérséklet, az utóbbiéban az egyedek idős kora állhat. A taposás, a technikai sportok és a nyomukban fokozottan fellépő erózió a helyzetet tovább rontja.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a pilisi len állományában zajló folyamatok jobb megértése érdekében több helyszínen magvetéses kísérletet végez. Ezek alapján is jól látszik, hogy az egyedek nagyon lassan növekednek, négy-ötévesen is mindössze néhány centiméteresek, így a faj fiatal példányai fokozottan érzékenyek.

wikimedia commons

A pilisi len élőhelyén jelenleg is számos beavatkozás folyik a faj fennmaradása érdekében. A magvetéses kísérleti beavatkozások mellett a tájidegen fekete fenyő eltávolítása is folyik azokon a helyszíneken, ahol annak vastag tűavara és árnyékolása a faj fennmaradását veszélyezteti.

A próbálkozások és a fokozottan védett pilisi len védelme érdekében a látogatók a területeket csak szakvezetéssel látogathatják. A virágzó növény és a terület bemutatására a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei szervezett túrákat, szakvezetéseket indítanak az érdeklődőknek.

Az érzékeny sziklagyepek és a pilisi len fennmaradása érdekében az utakat elhagyni, szemetelni, a területet kerékpárral látogatni még vezetett túrák keretében sem szabad. A fokozottan védett terület kizárólag a jelzett turistautakon, illetve tanösvényeinken lehet végigjárni

– emeli ki a közlemény.

Kapcsolódó
Ez a vadvirág alig 10 helyen él az országban
Virágozni kezdett a hazánkban védett növény.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik