Füreden ma vitorlát bontanak és megkoszorúzzák a Balatont

A koszorúzás a Balaton legöregebb vitorlása, az 1896-ban épült Kishamis fedélzetéről történik.

A május 13-i balatoni évadnyitó túraverseny előtt vitorlabontó ünnepséget szervez Balatonfüred Város Önkormányzata közösen a Magyar Vitorlás Szövetséggel.  A rendezvényen ünnepélyesen sor kerül a Balaton megkoszorúzására, írta a Hírbalaton.

A vitorlabontó ünnepség régi hagyományokra tekint vissza. Az első ünnepélyes balatoni vitorlafelhúzót – akkoriban így nevezték –  1935. június 9-én rendezték. Az ünnepségnek kiemelt szerepe volt az akkoriban csak júliusban és augusztusban aktív balatoni idény bővítésében.

Ma már jelentősen hosszabb a versenyszezon, a vitorlásszezon egészen addig tart amíg meg nem kezdődik a tó jegesedése.  A hivatalos balatoni vitorlás évad ugyanakkor március végétől november közepéig tart, éppen ezért a vitorlafelhúzó ünnepség szép hagyománya fennmaradt.

A kezdeti években az ünnepségek fontos eleme volt a Hősök emlékművének, majd egy-egy megbecsült vitorlázó sírhelyének koszorúzása. A negyvenes években kezdtek virágcsokrot dobni a Balatonba, ami később koszorúzási ceremóniává vált.

Az évadnyitó verseny legfontosabb eseménye a vitorlafelhúzó ünnepség a füredi móló tövénél, az első balatoni vitorlás klubház, a mai Vitorlás étterem épülete előtti vízterületen. Itt történik a köszöntő beszédek után az ünnepélyes zászlófelvonás, és a tó megkoszorúzása, amely immár évtizedek óta általában a Balaton legöregebb vitorlása, az 1896-ban épült Kishamis fedélzetéről történik.

Ezután délben a balatonfüredi móló előtt rajtol a rendszerint 200-250 hajó részvételével az évadnyitó nagyhajós túraverseny a Balatonfüred – Alsóörs – Tihany – Balatonfüred távon.

A május 13-i, szombati program

Kapcsolódó
Egy folyón igazi rock and roll a vitorlázás
A kistestű vitorlásokkal a sportolás a cél.