Virágzik az ország legdrágább vadon élő orchideája

Egy tő természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Eljött a virágzás időszaka, szirmot bontott Európa egyik legnagyobb vadon élő orchideafaja, a boldogasszony papucsa – más néven rigópohár, Vénusz-sarucska, erdei papucskosbor, kisasszony papucsa, kakukvirág – Eger közelében.

A fokozottan védett vadvirág, melynek természetvédelmi értéke 250 ezer forint – Magyarországon hegy- és dombvidékeken él. Eddig összesen 86 lelőhelyét regisztrálták, amelyből mára 29 maradt fenn. Elsősorban az Északi-középhegységre,, azon belül elsősorban a Bükkre, kisebb mértékben a Tornai-karsztra, Cserhátra, Heves–Borsodi-dombságra jellemző

– olvasható a Wikipédián.

MTI/Kovács Attila

A Bükki Nemzeti Park területén, Felsőtárkány határában például a boldogasszony papucsának élőhelye a látogatók elől elzárt, fokozottan védett területen fekszik, melynek kutatási céllal történő látogatása a természetvédelmi hatóság engedélyéhez kötött. A terület sérülékeny, taposásra kifejezetten érzékeny, ezért csak kiscsoportban valósítható meg a növények megfigyelése kontrollált körülmények között.

Hazai egyedszáma 2000 alatti. Elsősorban a termőhelyén folytatott erdészeti tevékenység fenyegeti, károsíthatják a muflonok és a vaddisznók, de nehezen tűri az erdő növekedését, a lombkorona teljes záródását is.

A cikkünkben látható fotók 2023. május 24-én készültek.

Kapcsolódó
Megcsodálták a bükki boldogasszony papucsát
Ez a növény annyira védett, hogy élőhelye csak szervezett túra keretében látogatható.