Hajók sokasága lepte el a Dunát

A hagyományos vízi rendezvénnyel nyílt meg a Dunakanyar turisztikai szezonja is.

Ahogy már évek óta, úgy idén is egy nagyszabású hajós felvonulással nyitották meg a hajózási, turisztikai szezont a Dunakanyarban. A Dunakanyari Hajós Felvonuláson mintegy száz különböző vízi jármű vett részt, melyen több különleges hajót is láthattak az érdeklődők. Ilyen volt például a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének aknamentesítő hajója.

A szobi kikötőből indult felvonuláson a Budapest hajót követve indult meg a vizek szerelmeseinek menete egészen Verőcéig.

Facebook/Dunakanyari Hajós Felvonulás

A vezérhajó fedélzetén a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar művészei és Spy the Ghost zenélt. Visegrádhoz érve nemzeti színű füstgyertyákat gyújtottak az országgyűlési képviselők és Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Verőcére érve pedig a parton beach partyval folytatódott a program egészen délután két óráig.

Az eseményt a MAHART, a Dunakanyari Védegylet Alapítvány és az Aktív Dunakanyar csapata szervezte – írta beszámolójában a 0627.hu.

Kapcsolódó
Őrült hajók versenyeztek Hartán
A „dunai flúgos futam” jelzőt is kiérdemelte a Hartai-szigetnél immár nyolcadik alkalommal megrendezett Őrült Hajók Versenye.