Kirepültek a fészekből a fiatal kerecsensólymok

Volt, ahol a tavalyinál több fióka született, máshol kevésbé volt sikeres a költés.

A Körös-Maros Nemzeti Park tájain idén is szép számban költöttek kerecsensólymok. Június közepéig a fiókák döntő többsége már kirepült a fészekből, írja a Nemzeti Park Igazgatóságának weblapja.

A Kígyós-Ugrai Tájegységen 15 költőpár költött idén magasfeszültségű távvezetéken található, mesterséges költőládákban, ami hárommal több a tavalyinál. A 15 párból 14-nek volt sikeres a költése, s összesen 33 fiókát neveltek fel. A legnépesebb fészekalj öt fiókából állt, az átlagos fiókaszám 2,35, ami némiképp alacsonyabb a szokásosnál.

Június közepéig valamennyien kirepültek.

A Kardoskúti Tájegységben 14 pár kerecsen kezdett költésbe. Három költés sajnos meghiúsult, ebből kettő még a tojásos, egy pedig a fiókás időszakban. A költés időszaka kissé széthúzódott, a fiókák között mintegy két hét korkülönbség volt. Az első időszakban kikelt utódok május végén kirepültek, a fiatalabb fészekaljak pedig csak június közepén.

A 11 fészekaljból összesen 36 fióka repült ki. Hat fészekben négy, háromban három, egyben kettő, egyben pedig egy fiókát neveltek fel a szülők

– áll a közleményben.

Marik Pál

A Maros-ártérben idén szerencsére megduplázódott a költő kerecsenpárok száma: a tavalyi kettő helyett idén négy pár reptetett fiókákat. Közülük három a Csanádi pusztákon, mesterséges költőládában, egy pedig a pusztáktól távol, a Maros-ártér vonzáskörzetében, egy elhagyott parlagi sasfészekben költött. Ebben a sasfészekben összesen öt fióka nevelkedett, a másik három párnál mindenütt három utód volt, így a tájegységben összesen 14 kerecsenfióka repült ki a fészekből.

A szülőknek bőven volt mivel etetniük utódaikat: nemcsak rágcsálókra vadásztak, hanem a Nagy-Zsombék mocsaraiban is gyakran lecsaptak a vízimadarakra.

A Dévaványai-Ecsegi pusztákon az előző tájegységgel ellentétben a kerecsensólymok költési sikere az idén az átlagosnál szerényebb volt. Hat fészekből mindössze kettőben nevelkednek fiókák. Az egyikben három, a másikban pedig kettő. A három, idősebb fiókát május végén meggyűrűzték a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai. Ezeknek a madaraknak a kirepülése június 20. tájékán várható. A másik fészekben lévő két fióka jóval fiatalabb, reményeink szerint az ő gyűrűzésükre is hamarosan sor kerülhet.

Kapcsolódó
Igazi madárkánaán az alföldi tó környéke
Hihetetlenül változatos itt a madárvilág.