Megújult a kövesdi templomrom Aszófőn – írta az Építészfórum.
Sikeresen megvalósult az Aszófőn található kövesdi templomrom restaurálása. A Market Építő Zrt. ROM Vándor programjának keretében a kőfalakon állagmegóvó munkákat végeztek.
A sekrestyében egyedi gyártású műkőpadot helyeztek el, két darab műkőből formált mécsestartóval. A 13. századi, egyhajós templomrom körül a környezetrendezés is megtörtént, a Market önkénteseinek bevonásával elkészült egy 160 méter hosszúságú vesszőkerítés. A romtemplom közelében egy információs táblát is elhelyeztek.
A középkori templomrom a település 1260 körül épült, román kori templomának maradványa. Igényesen megmunkált épületdíszeivel jelentős értéket képvisel a falusi templomok között.
A többször átépített templom főhomlokzatát egykor Szent Kristófot ábrázoló freskó díszítette. 1552-ben, a török hadjárat idején a templommal együtt pusztult el Kövesd települése is.
A kövesdi templomrom környezetében a felújítási munkálatok megkezdésekor mintegy 7500 négyzetméteren végeztek georadaros méréseket. Egy 120 x 65 méter kiterjedésű, római kori épületegyüttes alaprajzát azonosították. A szakemberek a terület déli részén lévő fürdőépület maradványai mellett egy római vízvezeték nyomaira bukkantak.