Bálványfákat mérgeztek meg és vágtak ki Pécsen

Több helyi lakos is felháborodott amiatt, hogy egészséges fákat irtottak ki a népszerű pécsi közparkban, a Tettyén.

Olvasók jelezték, hogy több fát méreggel injekcióztak be a Tettyén, a Magaslati út közelében, amik aztán néhány nap alatt kiszáradtak. A pécsiek nem értették, hogy erre miért volt szükség, írta a Bama.

A lap munkatársa a helyszínen győződött meg arról, hogy bálványfákról van szó, amelyek invazívak, kiszorítják az őshonos egyedeket, és ezért kerülhetett sor a fairtásra.

A Biokom Nonprofit Kft. – mely közfeladat-ellátási szerződés keretében a pécsi önkormányzat városüzemeltetési feladatait is ellátja – a mostani, fairtással érintett területtől nem messze található tettyei panorámasétánnyal kapcsolatban is tájékoztatta a lakosságot. Ott is hasonló beavatkozásra kerül sor.

Eltávolítják a kilátást mára szinte teljesen korlátozó, invazív jellegű bálványfatelepeket, gyomnövényeket, helyettük a parkosítási munkák keretében őshonos, tájba illő facsemetéket, cserjéket, palántákat ültetnek, valamint a sétány melletti gyepfelületek természetvédelmi szemléletű bemutatására is sor kerül

– írták.

Úgy néznek ki, mintha telepített díszfák lennének

A bálványfa a legkisebb járda- és falrepedésben kicsírázik, növekvő gyökerével kárt tehet az építményekben. Magoncai megjelennek parkokban és házi kertekben díszcserjék védelmében és virág­ágyásokban is, ahol a szakszerű kertgondozás hiányában lassan egyeduralkodóvá válnak, és egy idő után már azokat védik, mintha telepített díszfák lennének.

A korábbi hibás erdészeti irányelvek következtében sovány talajú területekre (sziklagyep, homok, szikesek) is telepítették, ahonnan a természetes és természetközeli növényzet rovására terjed. Ahol megtelepedett, legtöbbször nagy sarjkolóniává fejlődik.

Allelopátiás fa, csírázásgátló anyagai legnagyobb mennyiségben a gyökér kérgében halmozódnak fel, de jelen vannak a levelében is. Nagy mennyiségű avarja növeli a talaj tápanyagtartalmát, így alatta nitrofil gyomok jelennek meg. Az ellene való védekezés legnagyobb problémája, hogy sokan nem tekintik gyomnak, és hagyják, hogy messzire szálló terméseivel másoknak okozzon problémát. (Forrás: Terra Alapítvány)

Kapcsolódó
Online térképen az özönnövények magyarországi inváziója
Mindenki számára elérhető, látványos térképeken mutatják be a leggyakoribb hazai özönnövények elfordulását a Szegedi Tudományegyetem kutatói.