Gyönyörű fotókon mutatták meg a helyi lakosok a nógrádi falu természeti szépségeit

A fotókból kiállítást nyitottak, a tárlaton a nyertes felvételek mellett a zsűritagok fotói is helyet kaptak.

Somoskőújfalu Salgótarjántól északra, a Karancs és a Medves közti szűk völgyben fekszik. Északról Szlovákia, illetve a szlovák Sátoros hegy határolja. A községet körülölelő táj természeti értékekben gazdag. Páratlan növény és állatvilág gazdagítja a hatalmas erdőséggel határolt, árnyas völgyben szerényen megbújó községet.

Az itt élők joggal lehetnek büszkék rá, hogy ilyen környezetben élnek, melynek értékeit és szépségeit egy pályázaton is alkalmuk nyílt megmutatni.

Somoskőújfalu Község Önkormányzata immár második alkalommal hirdette meg fotópályázatát, melynek célja Somoskőújfalut körbeölelő erdőség természeti értékeinek, valamint környezeti szépségeinek a bemutatása, népszerűsítése volt. A “Természeti értékeink” elnevezésű pályázatra helyi lakosok jelentkezését várták. A határidő alatt pedig szebbnél-szebb fotókkal neveztek az indulók. A szakmai zsűrizés mellett a közönség is szavazhatott a Somoskőújfalu Község Önkormányzatának a hivatalos Facebook oldalán meghirdetett közönségszavazáson, amin minden pályázó által beküldött fotó részt vett.

Molnár Nikolett

A zsűri a döntését a szeptember 9-én megrendezett Somosi vigadalomban hirdette ki, ahol ünnepélyes keretek között adták át a nyerteseknek a díjakat, valamint minden indulónak emléklappal köszönték meg a pályázaton való részvételét.

A fotókból kiállítást nyitottak, a tárlaton a nyertes felvételek mellett a zsűritagok fotói is helyet kaptak.

Telek Sándor

A szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Molnár Nikolett fotója nyerte el. A második helyen Telek Sándor, a harmadik helyen pedig Gál Aniella fotója végzett.

A szakmai zsűri különdíját Gortva Levente érdemelte ki. A közönségszavazás nyertesei – mivel döntetlennel végződött a voksolás – Molnár Nikolett és Telek Sándor lettek.

Gortva Levente

Az alábbi galériában megtekinthetők a kiállítás fotói.

Telek Sándor
Molnár Nikolett
Czikora Máté
Gál Aniella
Körmöczi Ivánné
Molnár Nikolett
Szilágyiné Sándor Gertrúd
Demény Adrienn
Ponyi Ferenc
Bíró Renáta
Sifter Richard
Szabó Vivien
Szántó Gyula
Molnár Péter
Nagy Bálint
Nagy Bálint
Nagy Bálint
Körmöczi Bence
Körmöczi Bence
Körmöczi Bence
Miskolczi Tímea
Miskolczi Tímea
Miskolczi Tímea
Kapcsolódó
Csodák és szépségek nyomába erednek a magyar fotósok
A pályázat eddigi legjobb fotóiból a könyvesboltokban is kapható album jelenik meg.