Felkerült a dísztábla is a közelmúltban felavatott nemesnádudvari tájházra – írták az intézmény Facebook-oldalán.
A bácskai sváb település egy régóta nélkülözött tájházzal lett gazdagabb, mely a helyi népi építészeti értékeket viseli magán. Az ingatlan a helytörténeti gyűjteményen kívül a helyi nemzetiségi közösségeknek is teret kíván biztosítani programjaikhoz.
A Nemesnádudvari Ifjúsági Táncegyesületnek 2021-ben került a tulajdonába a körülbelül 120 éves verandás parasztház, mely egy 220 négyzetméteres főépületből és egy 100 négyzetméteres melléképületből áll.
Az első szobában helyet kaptak a faluban még fellelhető festett bútorminták, valamint az I. világháború emlékei. Ebben a szobában találhatók a 19. század végi és 20. század elejei korból való festett bútorok, családi fotók, gyermekjátékok, oktatási emlékek, egyesületi írásos dokumentumok és a vallási tárgyak.
A második szobába visszatérve a 40-es évek után keletkezett fotók és tárgyi emlékek mellett a 20. századi megpróbáltatások is bemutatásra kerülnek. A II. világháború, málenkij robot, áttelepítés és kitelepítés hangsúlyosan kapott helyet. Itt már a felvidékiek is fellelhetők a fotókon, valamint a településen élt zsidó családokra emlékezve is kaptak egy képet.
Ebben a szobában van egy nagyobb lapozható könyv, melyben a Richter György által a levéltárakból gyűjtött összeírásokat lehet megtekinteni.
A harmadik szobában a kézimunkák és a kézművesség kaptak helyet, a konyhában és a spájzban az élelmiszerekkel kapcsolatos tároló és feldolgozó tárgyakat mutatják be egyéb konyhai és konyhakerti kellékekkel.
A nyitott verandán megtekinthető a településről az 1880-as évek második felében készült két térkép is.