Virágzó vidékünk

Felkészültek a kemény fagyokra a dunai jégtörő hajók

mti/sóki tamás
mti/sóki tamás
A Széchenyi jégtörő többször segített nehéz körülmények között a Duna alsó szakaszán, Szerbiában is.

Hagyományosan november közepén készítik fel a jégtörőket arra, hogy készenlétben álljanak kemény fagy esetén. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvizig) idén is megtartotta a szemlét, melynek során alkalmasnak találták a hajókat a jégtörésre, írta a Kisalföld.

A készenlét hivatalosan december 15-én kezdődik és március 1-jéig tart. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Széchenyi és a Neptun hajót állomásoztatja a gönyűi üzemi kikötőben. Közülük a Széchenyi az ország legnagyobb jégtörője.

Bár a telek egyre melegebbek, de a meteorológusok azt is hozzáteszik, hogy ezzel együtt a szélsőségek is nagyobbak.

Elég két hét kemény fagy, az éjszaka mínusz tíz fok körüli hőmérséklet, és a vízfelszín harminc-negyven százalékát máris jég borítja. Ilyen jégpáncélnál már szükség lehet a hajókra

– olvasható a portálon.

A kemény időszak leginkább január végén szokott bekövetkezni.

A Széchenyi többször segített nehéz körülmények között a Duna alsó szakaszán, Szerbiában is. Legutóbb 2017-ben kellett a jégtörőknek éles bevetésen részt venniük.

Kapcsolódó
Készenlétben állnak a jégtörő hajók a Tiszán
A jégtorlódás szempontjából veszélyes folyószakaszokat fokozottan ellenőrzik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik