Kapitális csukát fogtak a Látóképi-tározóban

Süllőt akart fogni, de helyette az ősállomány óriásába futott bele a horgász.

Id. Bencze Lajos egyesületi tag a debreceni ág 8. számú behúzós helye mellett szeretett volna süllőt fogni letett botos, élőhalas módszerrel, csakhogy nem várt vendég lepte meg a horgászt, hiszen egy jól megtermett, 8,2 kilogramm tömegű csuka vette fel a kishalat – írta meg a Pecaverzum.

Molnár József tógazda a Pecaverzum érdeklődésére elmondta, csukából fogtak már közel 12 kilósat is 2-3 éve a Látóképi-víztározón. De aki most próbálkozik, kifejezetten jó eséllyel összefuthat 5-7 kilogramm közötti csukákkal, nemrég ugyanis ebből a méretből telepítettek a víztározóba.

Az ilyen, 8 kilós nagyságú csukák ritkák, így ez a hal biztosan az ősállományból származik

– nyilatkozta a tógazda. Hozzátette, hogy a friss telepítés legnagyobb egyede 7,5 kilós volt, így biztosan nem az újonnan érkezett csukákból akasztott a horgász.

A vízbe az említett, már-már kapitális példányokon kívül is érkeztek csukák idén, és tavaly is 0,5-1 kilogramm közötti méretben. A rablózók első számú célhala mégsem a csuka.

Általában a süllőt veszik célba, mivel az dominál a tóban a ragadozók között, és akadnak szép nagytestűek is, fogtak már 10 kiló feletti példányt is. Mindkét halra van mérletkorlátozás, a 4 kilogramm feletti egyedeket nem lehet elvinni

– magyarázta Molnár József.

Kapcsolódó