Korán szirmot bontott a Mecsek féltve óvott vadvirága

A télbe lopakodott tavasz már december végén előcsalta az illatos hunyorokat.

December első felében a tél meg tudta mutatni az erejét, az ország több részén fehér hódunna alá bújtak az erdők, mezők ösvényei. Azonban az enyhülés magával vitte a tél legszebb ünneplőjét, és jelenleg is a tavaszt idézi az időjárás.

Az enyhe levegő, a Nap melengető sugarai átjárják a kopár erdők rengetegét is, ahol a földben aprócska életek kezdenek mozgolódni, mintha csak a kikelet hívó szavát hallanák. De a tavasz még messze jár, és addig az időjárás akár gyökeres fordulatot is vehet. A Mecsekben azonban ezzel az illatos hunyorok mit sem törődnek. A télbe lopakodott tavasz idejekorán, már december végén előcsalta őket, és bókoló fejükkel előbújtak az avar védelméből.

Gönczy Mónika az óév utolsó napján Kelet-Mecsekben, Óbánya környékén találkozott a szirmait bontott illatos hunyorokkal, szépségüket pedig meg is örökítette. A találkozásról készült gyönyörű fotói az alábbi galériában tekinthetőek meg.

Gönczy Mónika
Gönczy Mónika
Gönczy Mónika
Gönczy Mónika
Gönczy Mónika
Gönczy Mónika
Gönczy Mónika
Gönczy Mónika
Gönczy Mónika
Gönczy Mónika

Az illatos hunyor (Helleborus odorus) a hazai bükk- és gyertyánerdők lakója. Dél-Dunántúl, Mecsek, Villányi-hegység, Tolnai-dombvidék, Külső-Somogy, Nagyalföld, Drávamenti-sík tartozik az élőhelyei közé. Megjelenésében meglehetősen visszafogott, szolid kinézetű növény, hiszen kizárólag a zöld árnyalataiban pompázik. Virágai a kellemes meleg napokon a bodzáéhoz hasonló illatot árasztanak. A többi hunyortársához hasonlóan alkaloid tartalma miatt minden része mérgező.

Kis Editnek karácsonykor, december 25-én sikerült találkoznia az illatos hunyor bókoló virágaival, ugyancsak a Mecsekben, ezen belül Tubesen. A fotói az alábbi galériában tekinthetőek meg.

Kis Edit
Kis Edit
Kis Edit

 

A tavaszi virágok közé tartozó illatos hunyort könnyű felismerni az erdőben sétálva, mert a barna avarból előbújó zöld levelei és élénk zöld színű virág szirmai szó szerint csalják a tekintetet. Virágtakarója a kisvirágú hunyorhoz hasonlóan zöld színű, de annál nagyobb, kb. 5-7 cm-es átmérőjű. Természetvédelmi oltalom alatt álló növényfaj, természetvédelmi értéke 10.000 Forint.

Juhász Lászlónénak december 29-én volt alkalma megcsodálni a korán előbújó, és szirmait bontó illatos hunyort Orfű mellett tálalható erdőségben. Különleges fotóit az alábbi galériában lehet megtekinteni.

Juhász Lászlóné
Juhász Lászlóné
Juhász Lászlóné

Hazánkban három hunyorfaj él, és mind természetvédelmi oltalom alatt áll. A pirosló hunyor (Helleborus purpurascens) az Északi-középhegységben és a Pilisben fordul elő. Az illatos hunyor (Helleborus odorus), ami a Dél-Dunántúl keleti részén található meg, illetve kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum), ami a Dunántúli-középhegységben, valamint a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Dunántúl nyugati felén él.

Kapcsolódó
Téli csoda Szársomlyón, kivirágzott a hegy kincsként óvott vadvirága
A fokozottan védett magyar kikerics általában nem várja meg a tavasz eljövetelét, már a téli napsugarak meleg simítása előcsalja a növényt.