Virágzó vidékünk

Fészkelésre készülnek a rétisasok a Kis-Sárréten

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Akár már január végén, de legtöbbször február első felében lerakják tojásaikat.

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén, és közvetlen környékén évente 5-6 pár rétisas költ. December végén a párok már a költés előkészületeivel foglalatoskodnak, tatarozzák fészkeiket, írta honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.

A Kis-Sárrét területi adottságai – a halastavak és egyéb vízfelületek, illetve a vizekhez kapcsolódó idősebb erdőfoltok – kiváló lehetőséget adnak a rétisasok megtelepedésére. Az idős párok egész évben a fészek közelében tartózkodnak. Előfordul, hogy több fészket is építenek, s az adott év körülményei – táplálékforrás, emberi zavarás – döntik el, hogy végül melyikben rakják le a tojásaikat. A friss ágakkal megpakolt fészek a gyakorlott szem számára rögtön elárulja, hol várható költés

– részletezték.

Zavarásmentes környezetben egy-egy fészek akár évtizedeken keresztül is használatban marad.

Az évente ráhordott új ágak miatt ez a tipikus gallyfészek egyre jelentősebb súlyú és egyre nagyobb méretű lesz. Sok esetben ez okozza a fészek vesztét, mert a nagy súly alatt letörhetnek a tartó ágak, de az időjárás viszontagságai is megtépázhatják a sasok családi otthonát.

Wikimedia Commons

A rétisasok december vége felé már a fészek közvetlen közelébe húzódnak és tiszta, szélcsendes időben látványos nászrepülésüket is megfigyelhetjük. Ilyenkor gyakran hallani lehet messze hangzó kiáltásukat is.

Gyakran már február elején költésbe kezdenek. Egy pár általában két tojást rak, de előfordulhatnak egy- és háromtojásos fészekaljak is.

Élő, eleven, egészséges prédát ritkán zsákmányol. A vizek közelségéhez is épp emiatt ragaszkodik, hiszen az elpusztult, vagy a víz felszínén vergődő, beteg halak biztos táplálékot nyújtanak számára.

Természetvédelmi oltalom alatt álló, fokozottan védett madárfaj. Természetvédelmi értéke 1.000.000 Ft/egyed.

Kapcsolódó
Testi épségét kockáztatva mentett rétisast a balatoni halőr
A madár szakértő kezekbe került, és minden esélye megvan a jövőbeni szabad életre.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik