Virágzó vidékünk

Pilisi Parkerdő: az aranysakálra szükség van a faunában

MTI Fotó: Kovács Attila
MTI Fotó: Kovács Attila

Az ország számos területén jelent meg és ugrásszerűen nőtt az aranysakál állománya – ennek okaira magyar kutatók már rá is jöttek –, ezeken a helyszíneken több nagyvadfaj (dám, őz) egyedszáma drasztikus módon csappant meg, így a sakál megjelenése erős indulatokat váltott ki a vadászokból. A Pilisi Parkerdő Zrt. mégis arra törekszik, hogy ez a ragadozó gazdagítsa a faunát a területein, írja a nimrod.hu.

Dr. Csépányi Péter erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettes a lapnak arról beszélt, szerencsés helyzet, ha az erdőkezelés és a vadgazdálkodás egy kézben van adott területen, ez komplex szemléletet tesz lehetővé. A Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei úgy vélik: az erdőkezelés és a vadgazdálkodás szerves egységet alkotnak, az erdő elképzelhetetlen vad nélkül, sőt, az optimális sűrűségű vadállomány hasznot is hajt az erdőnek, ahogy a túl nagy populáció pedig már inkább károkat okoz.

Hozzátette, az erdő hasznában nem pusztán a kitermelhető famennyiséget látják, hanem olyan ökoszisztémát, ami – többek között – hozzájárul a biodiverzitás fenntartásához, a levegő tisztaságához, a rekreációhoz és képes alkalmazkodni a klímaváltozáshoz. Mint rámutatott, ez utóbbi évről évre nagyobb kihívást jelent és próbára teszi az erdőket.

Nyilvánvaló, hogy minden terület nem keríthető be, a sok kerítés nem jó a vadnak. Ezért mi a természetes közeg adta lehetőségekkel igyekszünk élni, megpróbáljuk azokat használni. Ez azt is jelenti, ha vannak ragadozók, akkor azok fitten, egészségesen tartják a vadállományt, és ezzel számos hasznot is hajtanak az erdőnek

– fogalmazott.

Példaként említette a szomszédból az afrikai sertéspestist. Mint mondta, ha egy szakadékos, sűrű növényzetű részen elhull egy vaddisznó – nem biztos, hogy a tetemet valaki megtalálja. Ha nincs ragadozó, akkor a maradványok fél évig, vagy még tovább fertőzőképesek maradnak és viszik tovább a betegséget az állomány többi részére. Ha ragadozó fogyasztja el, akkor sokkal hamarabb eltűnik a területről a fertőzésforrás. És ez csupán egy a ragadozó „hasznai” közül, mutatott rá.

„A mi szakmai véleményünk, ha az adott területen van egy ragadozó, akkor azt ne akarjuk tűzzel-vassal kiszorítani, hanem inkább keretek közt próbáljunk meg okosan élni az általa kínált lehetőségekkel. Világos, az sem jó, ha valami – adott esetben az aranysakál – túlszaporodik. Természetes ellensége például a szürke farkas, de a területünkön még nem találkoztunk vele, ezért nekünk kell szabályozni az állományt. Vadászaink tehát lőhetik az aranysakált, nincs megtiltva nekik, de csak ésszerű határok között. Arra az optimális helyzetre törekszünk, amit a farkas jelenléte eredményezne” – folytatta.

Summa summarum, az aranysakálra szükség van a faunában, kedvezőnek ítélik, ha egy létszámában ugyan kisebb, de egészségesebb vadállomány él a területen.

Kapcsolódó
Aranysakál falka sétált be a vadkamerába Tapolca közelében
Megjelenésében közelebb áll a rókához, azonban habitusa és vadászata inkább a farkasra hasonlít.
Olvasói sztorik