Virágzó vidékünk

Elkezdődött a szőlő metszése

pixabay
pixabay
A metszést akkor érdemes elkezdeni, amikor nagyobb fagyoktól már nem kell tartani, ám túl sokáig halogatni sem érdemes, addig semmiképpen sem, amíg a nedvkeringés megindul.

Veszprém vármegyében is sok helyen elkezdték a metszést a szőlőkben, a nagyobb területeken már hetekkel ezelőtt, a kisebb birtokok gazdái viszont a napokban kezdték vizsgálgatni ültetvényeiket ebből a szempontból, írta honlapján a Veszprém vármegyei hírportál.

A metszést akkor érdemes elkezdeni, amikor nagyobb fagyoktól már nem kell tartani, ám túl sokáig halogatni sem érdemes, addig semmiképpen sem, amíg a nedvkeringés megindul.

Korábban két hektárt, ma félhektárnyi szőlőt művelek, s miután magam végzem a metszést, már ollót kellett ragadnom. Pontosabban kettőt, mert először egy nagy, erős vágó eszközzel az elszáradt csonkokat, idősebb fás részeket távolítom el, majd utána már az egykezes ollóval alakítom ki a termőcsapokat. Vannak rövid csapon termő fajták, és olyanok is, amelyek hosszú csapon vagy szálvesszőn hoznak jobb termést. Ami engem illet, én alapesetben szálvesszős metszést alkalmazom, ami azt jelenti, hogy két vesszőt hagyok hosszúra egy tőkén, a kettőn összesen tizenhat, tizennyolc szemmel és persze az 1-2 szemes csapról is gondoskodom, gondolva a következő évi termésre

– részletezte Varga József gazdálkodó a portál megkeresésére.

A hegymagasi gazdálkodó szerint, hogy ősszel majd mennyi nedű kerül a hordókba, az nagymértékben függ a metszéstől is.

pixabay

A metszés a szőlőtermesztés egyik legfontosabb ápolási művelete. A szőlő metszése serkenti a növényt erőteljes növekedésre és bőséges termésre. A téli nyugalmi időszakban a szőlőmetszést általában februárban végzik. A kezelést nem szabad túl korán elvégezni, amikor a növényt még komoly fagyveszély fenyegeti, hiszen a szőlőhajtások lefagyhatnak, ami azt jelenti, hogy a metszés során keletkezett sebek nem fognak begyógyulni. Ha azonban túl későn kezdjük el a metszést, a növény az úgynevezett könnyezés időszakába lép, ekkor a metszés jelentősen gátolja a sebgyógyulást és gyengíti a szőlőt.

Kapcsolódó
Firenzében a reptér tetejére telepítenek szőlőültetvényt
A 19 hektáros szőlővel szeretnének a fenntarthatóságért tenni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik