Madárszenzáció a Kis-Balatonnál

Madarászok lettek figyelmesek három nagyon ritka hattyúra a Kis-Balaton területén.

Hazánkban költő, keményebb teleken elvonuló bütykös hattyú, illetve a ritka fészkelőként jelen lévő énekes hattyú mellett a kis hattyú Magyarországon ritka kóborló faj – írta meg közösségi oldalán a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.

A hozzá nagyon hasonló énekes hattyútól kisebb mérete és nagyobb kiterjedésű fekete csőrvége különbözteti meg. Nálunk a téli időszakban figyelhető meg egyesével vagy kisebb csapatban.

Eurázsia északi területein költ, az énekes hattyúnál többnyire északabbra. Főleg lápos, fátlan tundrák kisebb tavain telepszik meg. Fészkét lehetőség szerint kis szigetre építi. 35 napig kotlik 3-5 tojásán. További másfél hónap telik el, míg a fiókák teljesen röpképessé válnak. Főleg vízinövényeket fogyaszt, de emellett a szárazföldön is előszeretettel legel, valamint kis mennyiségű állati eredetű táplálékot is eszik.

Január 29-én a Sármellék alatti Kenderáztató-csatorna menti berekben, a 76-os főút mellett 3 kis hattyú tartózkodott egy rövid ideig. Aznap délután arra jártamban találtam meg őket és rajtam kívül még néhány madarásznak sikerült megfigyelnie a madarakat

– mesélte Gál Szabolcs.

Este az Ingó irányába repültek be. 30-án ez a víz teljesen lefagyott, a madarak Zalaváron kerültek elő, a Bárándi-vízen, 31-én viszont már hiába keresték őket. 29-én több madarász is járt ezeken a területeken, de a három kis hattyú akkor sem mutatkozott

– számolt be a megfigyelő, aki lokális és országos jelentőségűnek nevezte az adatot, hiszen Zala vármegyében ez az első hiteles előfordulása a fajnak.

Gál Szabolcs

A kis hattyú észleléseknek országosan is 60 alatti az előfordulások száma. A kétezres évekig nagyon ritkának számított hazánkban, ám azóta szinte minden télen előkerül, néhány magányos példány és kisebb csapatok (családok) formájában, de még mindig hitelesítendő fajnak számít, azaz előfordulását bizonyítani szükséges.

A Balatonon már több alkalommal felbukkant, az előző télen Siófok és Zamárdi térségében telelt szintén három példány, idén januárban feltehetően ugyanezt a három egyedet már megfigyelték Balatonfenyvesen egy napra.

A bütykös hattyútól méretében és csőrében különbözik a faj. Valamivel nagyobb a nyári lúdnál, de a bütykösnek csak körülbelül a kétharmada, rövidebb nyakkal. Csőre a tövén félkörívesen citromsárga, a többi fekete, természetesen bütyök nélkül. Határozásuk csak nagy távolságból jelenthet gondot, akkor, ha bütykös hattyúktól külön vannak. Az énekes hattyúhoz hasonló a csőrük, de azok is nagy termetűek, mint a bütykös, és szintén elég ritka a Balaton térségében.

Kapcsolódó
Madárritkaság tűnt fel az alföldi pusztaságban
A hűvös idő beköszöntével a téli madárvendégek sorában az első hósármányok is felbukkantak a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén.