Virágzó vidékünk

Előbújtak az első medvehagymák a Mecsekben

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Idén is bőséges termés várható, de fontos tisztában lenni a gyűjtésre vonatkozó szabályokkal.

Az ország legismertebb medvehagyma termő területét, a Mecseket hamarosan ellepi a medvehagyma – az első zöld levélkék már megjelentek, idén is bőséges termés várható. A gyűjtésre vonatkozó szabályok nem változtak, írta honlapján a Baranya vármegyei hírportál.

Gazdag medvehagymatermés várható az előjelek szerint. A január végi időjárás, akár esett, akár nem, vagy éppen fagyott, menetrendszerűen előcsalogatja az első medvehagymalevélkéket, amelyeket gyakorlott természetjárók is csak hosszas keresgélés során lelnek meg

– tájékoztatta a hírportált az egyik olvasójuk.

Wikimedia Commons

A medvehagyma szezon közeledtét jelzi az is, hogy a Mecsekerdő Zrt., mint az érintett területek kezelője, már kiadta a gyűjtésre vonatkozó, aktuális tájékoztatóját. Eszerint a tavalyi előírásokhoz képest jogszabályi változás nem történt, a társaság továbbra is a 2009. évi, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény értelmében jár el.

Az állami erdőben – nem védett területen – csak az egyéni szükségleteinek megfelelő, azaz naponta fejenként 2 kilogramm mennyiségű gomba, gyógynövény – így medvehagyma-levél is – gyűjthető külön engedély nélkül. Ha valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván gyűjteni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti.

A Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni, online árverést követően. Fontos azonban, hogy védett természeti területre nem adnak ki medvehagyma gyűjtési engedélyt –  ezekről a Mecsekerdő Zrt. honlapján elérhető a térképen lehet tájékozódni

– emelte ki a Mecsekerdő Zrt. a tájékoztatójában.

Medvehagyma-kisokos

A humuszban gazdag, árnyékos ligeterdőkben, források, erdei patakok mentén, és a hegyvidékeken érzi jól magát. Nagy ellipszis alakú, élénkzöld levelei március végén – április elején bújnak ki, fehér virágait pedig májusban pompáznak. Jellegzetes erőteljes fokhagymaillatot áraszt, és íze is hasonló a fokhagymáéhoz. Könnyen összetéveszthető a gyöngyvirággal, mert küllemre nagyon hasonlóak. Viszont vigyázzunk, mert a gyöngyvirág minden része mérgező. Csak akkor gyűjtsük, ha biztosak vagyunk benne, hogy nem keverjük össze a gyöngyvirággal. Ebben leginkább úgy győződhetünk meg, hogy megdörzsöljük a növény levelét. Ha fokhagyma illata van, akkor medvehagymával van dolgunk.

A fokhagymához hasonló jótékony hatásai vannak a szervezetre. Mivel antibakteriális és antivirális hatású, valamint bővelkedik vitaminokban és ásványi anyagokban, ezért rendkívül jót tesz az immunrendszerünknek. Vér- és májtisztító hatású, ezért tavaszi méregtelenítő kúráknál ne feledkezzünk meg róla. Jótékonyan hat az emésztőrendszerre, fokozza máj- és epeműködést, remek étvágyat “csinál”. Tisztítja az ereket, jótékonyan hat a szív- és érrendszerre, vérhígító hatású. Normalizálja a koleszterinszintet. Teája köhögéscsillapító hatású, torokfájásnál, köhögésnél, megfázásos betegségeknél használhatjuk. Dohányosok számára is javasolt a reggeli köhögések enyhítésére.

Kapcsolódó
Saját medvehagymát szeretnénk? Így ültethetjük
Nem csak finom, de gyógyhatása is van.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik