Virágzó vidékünk

1,7 milliárd forintból fejlesztik a Tisza-tó térségét

wikimedia commons
wikimedia commons

Történelmi jelentőségű fejlesztések zajlanak a Tisza-tó térségében – mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke Szolnokon sajtótájékoztatón, amelyről a Heol számolt be.

Hubai Imre, a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (Tisza-tó TFT) elnöke elmondta, hogy ilyen átfogó fejlesztési keretből még nem gazdálkodhattak a Tisza-tó fejlesztésére az állami, az önkormányzati és a versenyszféra érintett szereplői.

A programban 17 beruházás kezdődött el és fejeződik be 2024-ben a Tisza-tó TFT működési területén. A nyertes projektek két vármegyét érintenek, Hevest és Jász-Nagykun-Szolnokot

– ismertette.

Elmondta, hogy a projektek elsősorban a turisztikai attrakciók, az önkormányzati infrastruktúra fejlesztését és a jó ökológiai állapotának elérését segítik. Emellett növelik a tó térségében lévő települések gazdasági erejét, népességmegtartó képességét.

A nyertes projektek közül a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) két projektje már a végéhez közeledik, előreláthatóan idén tavasszal lezárulnak. Mind a 17 projekt vonatkozásában az előlegeket már kiutalták, azok végrehajtási szakaszban vannak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Tisza-tó Program részletei, a nyertes pályázók listája elérhető a Tiszato.info oldalon. A honlapon szereplő információk szerint a beruházások között szerepel például kollégium épületének átalakítása sportturizmus szálláshellyé, kerékpáros pihenő illetve információs pont létesítése, kiállítótér kialakítása. Továbbá kikötőfejlesztés, gyermektábor épületének felújítása, erdőrészlet turisztikai célú fejlesztése, vízügyi beruházások, kútfelújítás, tetőfelújítások, gyógymedence korszerűsítése.

Kapcsolódó
Zöld nagyköveti megbízást kapott a Tisza-tó ökoharcosa
Elismerték a Tisza-tó és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye turizmusáért elhivatottsággal munkálkodókat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik