Meglőttek egy hattyút Délegyházán

Fényes nappal történt az eset, a lövés repülés közben érte.

Döbbenetes esetről számolt be közösségi oldalán a Tollas Barát Madármentés.

Tájékoztatásuk szerint február 19-én fényes nappal lelőttek egy hattyút Délegyháza belterületén, nagyjából 9-10 óra között légpuskával.

Valakinek útban volt egy éppen repülni kezdő hattyú egy tó partján. Egy hattyú, aki az ég adta világon semmiről sem tehet, aki éppen csak arra járt a párjával, mert ez az otthona. Végigjárta a Balatont, Velencei-tavat és mégis úgy döntött, itt alapít családot. Valakinek ez is fájt, nem bírta elviselni a gyönyörű hófehér, kecses madár látványát

– írták.

A lövés repülés közben érte, a belehasító fájdalomtól lezuhant az út szélére. A landolás erejétől valószínű átfordult a feje fölött, illetve nagy erővel beütötte, emiatt bedagadt az arca.

A dagadás már húzódik vissza, a madár kedve jó, szépen eszik, de ettől ismeretlen tettes ellen állatkínzás miatt feljelentést tesznek az állatvédők.

Kapcsolódó
Vasvillát szúrtak egy hattyúba Tihanynál
Horgászok mentették meg az állatot.