Virágzó vidékünk

Brutálisan elszaporodtak a pockok

wikimedia commons
wikimedia commons

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) írta meg közleményében, hogy rendkívüli módon elszaporodtak a pockok, ezért kiemelten fontos, hogy a földhasználók késlekedés nélkül felmérjék a kártevő népességét. Az időben megtett védekezéssel csökkenthető a kártétel, melyhez többféle készítmény és felhasználási forma is a gazdák rendelkezésére áll.

Különösen az őszi kalászosokban, repcében, lucernában és ültetvényekben növekedett meg tél végére a mezei pocok népessége, de a nem művelt területeken (például árokpart, táblaszél, ruderália) is észlelhető tömeges előfordulásuk.

A leginkább érintett területek Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna vármegyék, itt okozzák a legnagyobb károkat.

A Nébih a túlszaporodás szakaszában a természetes populációszabályozás már nem elégséges a kártevő ellen, a késve megtett védekezés pedig hatástalan a gyarapodó egyedszám ellen, így a kártétel sem lesz kellően mérsékelhető.

A kémiai beavatkozás 3-5 darab lakott járat/100 négyzetméter fertőzés esetén indokolt.

A kártevőben kialakuló rezisztencia megelőzése, valamint a folyamat lassítása érdekében ‒ az integrált védekezési alapelveknek megfelelően ‒ célszerű az eltérő hatásmódú készítmények, a hatóanyagok váltott kijuttatása.

Arról, hogy milyen szereket lehet használni a rágcsálók ellen és hogyan kell azokat alkalmazni a Nébih oldalán találnak tájékoztatót.

Kapcsolódó
Megoldást nyújtanak a pocokinvázió ellen a ragadozó madarak
A nyílt, fátlan mezőgazdasági területeken a pockok elleni védelem legegyszerűbb, de annál hatékonyabb módja a T-alakú ülőfák kihelyezése.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik