Kedvezményesen lehet belépni a barlangokba márciusban

Meghirdették a Barlangok Hónapja programsorozatot.

Tizedik alkalommal hirdeti meg a Barlangok Hónapja programsorozatot az Agrárminisztérium a Magyar Nemzeti Parkokkal együttműködve – közölte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a miskolci Szeleta Park Látogatóközpontban, a Barlangoljunk! című kampány nyitórendezvényén.

Rácz András köszöntőjében kiemelte, Magyarországon 4200 barlangot tartanak hivatalosan nyilván, melyek összhosszúsága a háromszáz kilométert is meghaladja. Közülük harminchárom olyan idegenforgalmi hasznosítású barlang található öt hazai Nemzeti Park területén, melyek a nagyközönség előtt is nyitva állnak. Ezek kedvezményes és ingyenes túrákkal, az év más szakaszában nem látogatható barlangokkal is várják a látogatókat – tette hozzá.

Aggteleken, a Baradla-barlangban például húszszázalékos kedvezményt biztosítanak a hónapban, Balaton-felvidéken a Lóczy- és a Csodabogyós-barlang várja kedvezményes belépőkkel az érdeklődőket, míg a cseszneki szurdokban egy teljesítménytúrán vehetnek részt a látogatók – mondta az államtitkár.

Budapesten a Duna-Ipoly Nemzeti Park huszonöt százalékos belépőkedvezménnyel várja a Szemlő-hegyi- és a Pál-völgyi-barlangba az érdeklődőket, ahol több előadást és filmvetítést is tartanak, míg a Duna-Dráva Nemzeti Parkban a Denevér-barlang húsz-, az Abaligeti-barlang pedig tízszázalékos kedvezménnyel várja a látogatókat.

Rácz András hangsúlyozta, hogy nagy az érdeklődés a hazai barlangok iránt. A tíz nemzeti parki igazgatóság éves, regisztrált látogatószáma mintegy 1,6 millió személy évente. Annak ellenére, hogy csak a nemzeti parkok felében találhatók barlangok, a látogatók mintegy egyharmada valamilyen barlangi programot keres fel.

A tíz év alatt, mióta az Agrárminisztérium a Nemzeti Parkokkal közösen megszervezi a Barlangoljunk! hónapot, harminc százalékkal nőtt a barlangi látogatások száma

– mondta az államtitkár.

Kiemelte, nemcsak az ország gazdag barlangokban, hanem Budapest is egyedülálló ilyen szempontból, hiszen a magyar főváros közigazgatási területén százhetvennégy darab barlangot tartanak nyilván, melyek összhosszúsága ötvennyolc kilométer. Itt található az ország leghosszabb barlangja is, a Pál-völgyi-barlangrendszer, mely mintegy harminckét kilométer hosszúságú. A budapesti Szemlő-hegyi-barlang babakocsival vagy kerekesszékkel is látogatható.

Mint mondta, a barlangok önmaguktól nem képesek a megújulásra, emiatt állapotuk fenntartására természetvédelmi beavatkozásokra van szükség, így a tavaly év végén lezárt Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban több mint másfél milliárd forintot költött el az állam többek között a hazai barlangok védelmére, statikai megóvásukra vagy denevérbarát bejáratok kialakítására.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója arról beszélt, a hazai barlangok több mint egynegyede a Bükkben található, itt van az ország legmagasabban lévő és legmélyebb barlangja is, a Körös-barlang és a Bányász-barlang. A Nemzeti Park területén a Barlangolás! keretében hetente túrát vezetnek a Szeleta-barlanghoz, az Esztáz-kői-barlangban, emellett egy speciális hosszútúrán a Szent István-barlangban azokat a helyeket is felkereshetik az érdeklődők, melyeket egy átlagos túrán nem tudnak megnézni. Hozzátette, a látogatók a kiépítetlen Kő-lyukban egy ősrégészeti túrán, míg a Bolhási-víznyelőbarlangban egy “extrém, overallos” barlangtúrán vehetnek részt.

Kapcsolódó
5 különleges föld alatti program
Átsétálhatunk akár a Duna alatt is.