Új vízi útvonallal gazdagodik a Tisza-tó

Egy 520 méteres vízi útvonalat, azaz csatornát hoznak létre a meglévővel párhuzamosan, ami egyfajta „elkerülőként” fog funkcionálni.

Nagy munkálatok zajlanak a tiszafüredi Albatrosz Kikötő környékén. Az elmúlt években több és több csónakot vittek kikötőbe és a nyári hónapok folyamán egyre több problémát okozott az átjutás, igencsak beszűkült az út, írta az I love Tisza-tó.

Éppen ezért egy új, 520 méteres vízi útvonalat, azaz csatornát hoznak létre a meglévővel párhuzamosan, ami egyfajta „elkerülőként” fog funkcionálni.

A KÖTIVIZIG március 20-án megkezdte a kotrást és a nyárra már elkészül az új útvonal

– mondta el a portál érdeklődésére Fejes Lőrinc, a KÖTIVIZIG kiskörei szakaszmérnöke.

YouTube/Fodor László

Az Albatrosz kikötő a Holt-Tisza parton, közvetlenül a Morotva területén található, a tiszafüredi szabadstrand és Tiszaörvény közötti gát mentén.

Aki vízitúrázott már a Tisza-tónál, Tiszafüreden, az jól ismeri ezt a kikötőt, hiszen az ezt átszelő csatornán keresztül juthatunk el például a Morotva Kerékpáros Félszigetre és persze ez az egyik kedvelt csónaktúra útvonal.

Kapcsolódó
Hatalmas hullámtörő gát épült a Tisza-tónál
A gát 220 méter hosszan védi a hajókat és az úszóházakat a hullámveréstől.